DAS BLOG - Közélet Kultúra Kritika (de Győrffy Miklóst itt ne keressék!)

Csucsu - REFLUX

Péter és a farkas (Pete Doherty: Grace/Wastelands, 2009)

Széljegyzet a dohertizmusról

2009. május 29. - csunderlik.péter

„Híres vagy, hogyha ezt akartad. / S hány hét a világ? Te bolond.”

(József Attila: Karóval jöttél)

Ne tedd! Kérlek ne!

Te félreismered ezt a pszeudoművész balféket, zenébe okádott Ady Endrét vizionálsz bele. Így óvtak jóakaróim, ne írjak Peter Doherty szólóalbumáról. Mert odaadásomban, miszerint az úrfi maga lenne a Hucklebery Finnbe oltott Charles Baudelaire, megdönthetetlen bizonyítékát látják, hogy már évekkel ezelőtt elvesztettem ítélőképességem, mikor megtámadott egy bacilus. Pedig annyira mesebeszéd ez, minthogy kisebb a karom, mint másfél éve, mikor csak szálkásabb. Ahogy dalnokunkról is kezd lekopni a rárakódott salak, pedig eddig ez tartotta össze a legendát. De egyelőre mégse csuklik össze, mint a csádiak nyújtott nyaka, ha levesszük a kínos gyűrűket, mert úgy tűnik, Pete Doherty balhék nélkül is működik. Működik. Él.

Széljegyzet a dohertizmusról

Ami már önmagában teljesítmény, mert három éve adtak neki három hónapot. De talán már végleg túljutott a legsötétebb időszakon, mikor szellemjárta-egérrágta kastélyában festegetett, perzsamacskáival jól becrackezett, aztán magzatpózban azon elmélkedett, ha csukott szemmel leszopja a kertészt, de közben Kate Mossra gondol, vajon buzi-e, vagy sem. Esetleg milyen lenne, ha az ember a seggén hányna és a száján szarna, de legfőképp, miből lesz pénze a következő adagra, ha még a fellépéseit is sorra lemondja, vagy annyira szarrá lőve szerepel (Vö. Live8 2005.), hogy már nem is hívják legközelebb. Talán minden megbillent művész életében vannak ilyenek. Arany János, Iggy Pop, Lou Reed. De Pete Doherty is felemelte fejét, vagy inkább grabancon ragadták. Hónapok óta nem volt botránya. És noha sok albumot szét se kell szedni, mert magától szétesik, a Grace/Wastelands (2009) dalai úgy ölelkeznek, akár egy szonett rímei.

Bár mikor először, fáradtan átfutottam márciusi dalfüzérét, olybá tűnt, mintha Zorán bekajált volna két levél Prozacot, mintha Doherty nem lett volna biztos abban, kell-e még bárkinek is, amit csinál, és ezért bemákolva csak magának zenélget minden-mindegy, mint ama kocsma-trubadúrok, akiket telibe kapott a kilencvenes évek a sör-metadon kombóval. Szóval langyos volt, langyi, és hallgatása közben már-már kínálkozott a szemöldökszedés, bevenni egy króm-karnitint, vagy csak arrébb pöckölni egy türkizgolyót a klaviatúrán.

Kettő vitéz és tudós négy

De mikor másodszorra, harmadszorra végigrágtam, megtetszett. Hiszen akartam is, hogy tetsszen. Kényszeresen. Már csak azért, mert ha körbetekintek, mindenki ezerszer leírta az egykori ünnepelt csodagyereket, és a Down in Albion óta (2005) úgy néznek rá, mint templomban a használt kotonra, pedig az egy jó kis album. Igaz, hogy jóval több volt a fiúban, mint ami eddig lett, pedig márciusban múlt harmincéves. De még így is jobban fognak emlékezni rá évek-évtizedek múltán, mint azon tucat (izé) indie-bandákra, amik pár éve úgy másztak ki a földből, mint eső után a giliszták, vagy inkább csak egymást reprodukálták, mint a rövidéletű hányós-fosós vírusok. Mert egykor a The Libertines zsigeri volt, még ha ők is mások beleiben nőttek nagyra a tejfelesszájú Dohertyvel, a lótetű Barátjával és a huszonegyedik század popdalával (What a Waster). Aminél ez a szólóalbum jóval lassabban ható anyag. De addiktív a tompított Doherty is.

Felesleges elmondanom, amit tán úgyis mindenki olvasott, aki nem szarja le az egész történetet, úgy, ahogy van, hogy Stephen Street producer (Blur/The Smiths stb.) mennyire gatyába rázta ezt a dandy faszkalapot, és így, meg úgy, hogy itt most bedolgozott Graham Coxon és Dot Allison. A dalok többségét már ismerhettük béna demókon, melyek nem sokkal voltak színvonalasabbak, mint amikor Doherty (n+1)szer ...-va/-ve/-an/-en, lehányt nadrágban, dobozgitárral szerelmet vall a youtube-on (Szerelmet vall egy videón. Édes Istenem.). Szeretsz-e, mondd? Jaj. És mégis. Ez a dögszagú dohertizmus. Nem tehetek róla.

Dohertynek egyfelől mindig az állt jól, ha jó nagyokat vakkant, mint egy kölyökkutya, és aztán lehet törölgetni a nagyfiús megmondásoktól a winampot, mert bepörögve olyan fröcsögve köpdösi ki az alaktalan szavakat, akár egy féltékeny hősszerelmes sok üveg bor után. De mivel a hangja, hümm, hümm, nagyon meleg is, a lassú sanzonok, balladák is nagyon fekszenek neki, vagy még jobban. Mint amikor itt kikakukkol a sírásó Kisvakond.

 

Esernyő, varrógép, boncasztal

Bár megint leszögezem, a zenéhez annyira nem értek, hogy egy muzsikus cimborám előbb bízna rám egy agyműtétet, minthogy a munkájukról én írjak, és azt se tudom mi a különbség a black metal és a death metal között, pedig állítólag annyi, mint Bartók Béla és a Nine Inch Nails között. Ellenben köztudottan jó ízlésem van, még ha legtöbbször nem is hallgatok rá, ahogy a pszichológusokban sem bízom. Most mégis elmondom, mi villan fel és mi marad meg a Grace/Wastelands számaiból, megannyi vértintapacából. Akkordokat, oktávokat most se cincálok, és szűkszavú leszek, mert nem biztos, hogy épp ezek a hétnyolcados mondatok hiányoznak a világból.

Az album címe talán T. S. Eliot utalás, aki Doherty nagy kedvence J. K. Huysmans, és persze a Baudelaire, Verlaine, Rimbaud szentháromság mellett, után. A nyitó, bukolikus Arcadyval beleolvadunk a zöldbe, ahonnan már nem tudunk kimászni, mert macskabél köti össze a bokánk, meg mindenünk. Vitéz Mihály danolhatott így, mikor pár kulacs után tábortűznél gitározott a Nagyerdőben, ha már ellőtt minden Republic-slágert. Csokonai pedig imádnivaló, hiába övé a magyar irodalom legbénább arca. A Last Of The English Roses a ro-ó-óóó megcsuklásokkal, bájosan réveteg francia motyogással, ezt került kislemezre is, kár, hogy a klip végét elrontották a polgárpukkasztónak szánt, jéghideg buzicsókkal. A 1939 Returning múltidéző balladában a „Nana” biztos Zola-oldalbökés,  mert Doherty nagyon szeret kultikus kurvákat megidézni, erről szól a Salome keleties, hasisos látomása a biblikus királynőről, aki kegyetlen táncot lejtett, mikor tányéron hozták elébe Keresztelő Szent János busa fejét, aztán csak kacagott-kacagott a baptista kihűlt arcába. Gonosz. Ám mielőtt végleg megszakadna szívünk, a Little Death Around The Eyes tablettákkal és alvadt vérrögökkel tömi be a repedéseket. Hogy a következő I Am The Rain megint belevájjon, és bár az „én vagyok az eső, barátom a szél” elég kínos, de 2:20-tól nagyon belekezd, az óóó-óóó, óóóbégatós esőtánccal. Ellenben a Sweet By And By végig annyira keserédes, menthetetlenül, hogy ennél már tényleg többet ért volna, ha megfejeli Kate Moss új barátját, amivel egy díjátadón fenyegetőzött, mikor alig állt a lábán. De itt jön a legjobb szám, a Palace Of Bone, és végre belekígyózunk a Csontpalotába, ahol úgy tűnik, csudajó, de a Broken Love Songban már hiába üvölti a plafonra, hogy John, Paul, George és Ringo, mert csak-csak be van zárva a Héttoronyba.

Mint fák tövén a bolondgomba

Ha most Doherty kirázta volna magából a világ legjobb albumát, akkor is legyintett volna mindenki, ááá, az a narkós hülyegyerek, az, akinek már nincs sok hátra, de azért majdnem megdugta az Olsen-ikreket. Mert odamanőverezte magát, mint a kisfiú a mesében, akinek már senki sem hisz el semmit. Pedig maradék agysejtjeivel mintha kezdené felfogni, az egy régi tévedés, hogy az igazi művész belehal a zenélésbe, verselésbe. És a menedzsment is ráébredt, hiába a jól felépített, gerjesztett önpusztító Doherty-brand, ha valóban belehal, hosszabb távon nincs tovább. (Bár a Nirvana-lemezeladásokat is megdobta Cobain halála.) Kár, kár, kár. Soha már. De amíg él, mindig történhet valami.

Persze a Grace/Wastelands még az igazán jó albumtól is messze van, de mégis, mégis, van hangulata. Kiváló szívhűdésre, húgycsőfelfázásra, ha valami váj, mint a nyomor, és csíp, mint a tetű.

 

És nem vagyok szerelmes Pete Dohertybe.

A bejegyzés trackback címe:

http://csucsuka.blog.hu/api/trackback/id/tr981149418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.05.29. 05:41:41

Két hónapot késett ez az ismertető, mert háromszor is hozzáfogtam, de mindig széteffekteztem, akár egy önjelölt Peter Gabriel. Bár most is majd' véresre kapartam magam, míg rájöttem, hogyan kössem bele csomómentesen "a csádi nők nyújtott nyaka" hasonlatot, mert elhatároztam, hogy ezt már mindenképp beleveszem. Annyira bizarr.

Ellenben a "telibe kapta a kilencvenes évek és a sör-metadon kombó"-ért nagy köszönet Urbán Bálint cimborámnak. Szétkacagtam a Szabó Ervin könyvpalotát, mikor csak úgy eseti jelleggel beköpte.

Botfülű Suzan Boyle hasonmás · http://zoltanatya.blog.hu 2009.05.29. 11:48:57

"azt se tudom mi a különbség a black metal és a death metal között, pedig állítólag annyi, mint Bartók Béla és a Nine Inch Nails között."
DDD ez nagyon ott van, gr.

Amúgy szerintem ha pusztán kávé-cigi-társasági ivás vonalon lenne, a kutyát nem érdekelné. Most? Soha se kapná meg Kate-t, már elnézést a szánalmas szóviccért.

Popkarrierjét legalább annyira élteti a heroin, mint napfény a fotoszintetizáló növényeket.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.05.30. 13:36:39

Köszönöm, Travis. Ez jól esik. Dopping!

"Botfülű Suzan Boyle hasonmás" köszi, de ez a Bartók-Nine Ich Nails pedig Uhel Peti cimborámtól van, csak ezt már ősszel leírtam a The Cure-"kritikámnál", amikor először felhasználtam.


Mindig hangsúlyozom, hogy mennyi poént/fordulatot veszek át a cimboráimtól, vagy éppen az ilyen-olyan fórumozóktól. Fajlagosan elég keveset szopok az ujjamból.

planpony 2009.05.30. 19:25:39

végre valaki dicsőíti ezt, az egyébként szerintem igen jó albumot, meg persze pete-t. (akibe, sokakkal ellentétben én sem vagyok szerelmes) azt viszont már a múltkori babyshambles-es posztodban sem értettem, hogy mi a bajod carl-lal. kettejük közül pete balfaszkodott többet és carl a jobb zenész.

Vi Csu 2009.05.31. 01:25:43

Na! Ez jó! Kiváló humor, meg minden.

Szerintem Mr. Doherty nagyon kifejző tud lenni(s nekem ez kell, ezt keresem). Érdeklődésem is irányában a "ki ez a srác?" kérdés-gondolat önkéntelen megfogalmazódásával kezdődött.
Viszont pontosan ugyan ez okból, még a mai napig meg vagyok sértődve a szigeten odalökött hakniért. Úgy vártuk! Annyit olvastunk, hallottunk már arról, mennyire isteni tud lenni a koncerteken, persze ha ő is úgy akarja, és éppen nem üldözik démonjai.
Albumának összefogottsága, egységes és határozott hangvétele szinte mindenkit meglepett. Mondjuk nem is tudom miért vártam tudat alatt szart, de ez erősített meg ismét abban a szent meggyőződésemben, miszerint nem az a fontos elsősorban egy emberrel kapcsolatban, hogy mit szív. Különösen akkor nem, ha képes hozzátenni valami frankón jót, eredetit, ez esetben a második évezred brit popzenéjéhez. Ebben hasonlít J. Kerouac-hoz, az Úton miatt, és szerintem P.D.-vel kapcsolatban is az lesz a nagy kérdés; vajon meg fogja-e tudni ismételni a későbbiekben is zenei sikereit, annak ellenére, hogy 'nem kíméli magát' és sokszor ugyancsak szörnyű alak tud lenni.

Nem tudnál esetleg infókkal szolgálni arról, hogy versei, prózái - mert úgy tudom vannak neki - jelentek-e meg valamilyen formában?

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.05.31. 12:17:29

Nincs bajom Carl Barattal, egyszerűen csak beleragadtam a Doherty-ideológus hülye szerepébe, amibe a Szigetes koncertbeszámolóm ("Homályos Albion") írásakor bújtam bele. Nem mintha annyira nehezemre esne játszani.

Carl Barat egy jóképű, közepesen tehetséges fickó, aki vitorlás bíborcsigaként rákapaszkodott a Doherty-jelenségre, mert csak így tudott világhírnévig hajózni. Magától nem. Amit bizonyít a post-Libertines DPT kudarca.

Persze, megjegyzem, Dirty Pretty Things-et sose hallgattam, nem is tudom, milyen. Csak látatlanban köpködöm, szerepből, megszokásból.

planpony 2009.05.31. 12:48:12

@Csunderlik Peti:

akkor tessék dpt-et hallgatni, az első lemezük szerintem bőven meghaladja bármelyik babyshambles-t :) a másodikról ne beszéljünk, mert az szar. a libertines meg nem doherty-jelenség, kettejüktől volt az, ami és azért nem lesz már sosem olyan mint régen volt, akármennyire is tervezik a reuninon-t.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.05.31. 12:51:31

'Csak látatlanban köpködöm.' Erre még tavaly jól megkaptam, mikor leoltottak egy aljas beköpésem után, hogy: "Csucsuról azt kell tudni, hogy amit nem ismer, az szar, már ha egyáltalán elfogadja a létezését." igen, igen.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.05.31. 12:58:06

planpony 2009.05.31. 12:48:12:
"akkor tessék dpt-et hallgatni, az első lemezük szerintem bőven meghaladja bármelyik babyshambles-t"

ha valamiről előre elhatározom, hogy nem fog tetszeni, akkor beleizzadok, míg beismerem, ööö, ez jó. Szerencsére ritkán vagyok így, mert az intuícióm, hümm, mondhatni csodálatos.

De okés, mindjárt szedek le DPT-t.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.05.31. 13:09:00

A Szigetes koncert tényleg nem volt valami nagy szám, de el-elvoltam. Az öltözői pletykák szerint PD azt se tudta, melyik városban van, a legközelebb Prágával járt. De a kis csipszdobálós, elkapós cirkuszi mutatványai bejöttek. Mint egy fóka.

Vi Csu 2009.05.31. 01:25:43

"Books of Albion" címmel kiadtak egy válogatást az agymenéseiből. "Art of Albion" néven pedig egy londoni kiállítása van festményeiből, rajzaiból. Gondolom, nem a British Múzeumban.

Botfülű Suzan Boyle hasonmás · http://zoltanatya.blog.hu 2009.05.31. 18:31:16

@Botfülű Suzan Boyle hasonmás:
Személy szerint semmi bajom a szöveglopással. E nélkül még a Biblia is némi túlzással egy okostelefonos SMS karakterlimitjébe is beleférne. Ha valaki fair módon, forrás megjelöléssel és nem sunyin, posztmodern intertextualitásra kenve műveli (cumbájspil Bódis Kriszta, Esterházy Péter) akkor meg pláne OK.

Botfülű Suzan Boyle hasonmás · http://zoltanatya.blog.hu 2009.05.31. 18:33:29

@Csunderlik Peti:
a fölső kommentem erre kart válasz lenni, csak félre csúszott.

KGX 2009.07.09. 17:56:39

Én Iggy Pop-ot és Lou Reed-et főleg a Trainspotting c. filmben is hallható szerzeményeikért kedveltem meg leginkább.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.07.10. 14:33:42

Stooges, Velvet Underground, és a felbomlásokat követő első szólólemezek. Nagyon odatették őket, és köszönet David Bowie-nak, hogy összelapátolta két frontemberünket és producerkedett. Lou Reed: Berlin (1973) Ezt a lemezt hallgassa végig mindenki egy szuszra, aki vevő a lebegő lazulásokba oltott szuicid geciségekre, az egyik kedvencem olvasós háttérzenének.

a legjobb a Berlinen, a The Bed: www.youtube.com/watch?v=_zYunj4aMt0

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.07.10. 14:37:47

a The Bed remek lesz, hogy megírjam a dallamára lírai Jackó-mesém.