DAS BLOG - Közélet Kultúra Kritika (de Győrffy Miklóst itt ne keressék!)

Csucsu - REFLUX

A nyugat alkonya (Peking, 2008)

2008. augusztus 09. - csunderlik.péter

Kína, az alvó óriás már nemcsak felébredt, hanem elvonszolta világvágyó irigy-sárga merevedését a fürdőszobáig, kitörölte a csipát, fogat mosott, és most itt áll előttünk lakkozva a pekingi olimpia megnyitója után, fütyül a csőbe, forgatja a tárt, nyugatra fújja a füstöt, nemcsak a sok tűzijáték miatt, hanem nemrég saját műholdját is lelőtte egy rakétával, jelezve, ő már ilyet is tud. Mintha csak a céllövöldében rakétázta volna le egy könnyed mozdulattal a hárompálcás csöcsös naptárt. Tessék beszarni. 

 

Jelentem, beszartam.  

Persze nem vagyok hülye, vagy épp romkocsmákban megvakult David Carradine, eddig is tudtam, hogy már rég vége a kulturális forradalomnak, nem kunyhókban olvasztanak vasércet a népi kohóikban, és végképp nem ópiumbarlangokban aszalódó, nagy múltjukon merengő, félgyarmati sorsukon siránkozó töpörödött szerencsétlenek ezek a kínaiak, akiket a bajszos japánok is csak Ázsia leprásainak gúnyolnak, meg arcukba köpnek, mint a Bruce Lee moziban. Az se tévesztett meg, hogy a Merkúr-kommandó néha kedvére csuklóztatja a hazánkban próbálkozó mosdatlanabb dugárusokat, ha kiszagolja őket.

 

Olvasgatom az újságokat, nézem a híreket. Hogy évi tízszázalékos gazdasági növekedés, és már Kína az USA legnagyobb hitelezője, mindent Kínában gyártanak, évente felavatnak tízezer felhőkarcolót, hegyeket tesznek arrébb, folyók visszafelé folynak, négyezer méter magasban építenek vasutat a Himalájába, egymillió dollármilliomos van ott, és a világ leggyorsabban fejlődő országa. Persze úgy könnyű, ha közben kizsákmányolják egymilliárd honfitársukat. Űrprogramjuk is van, de nem olyan, ahogy nekünk Farkas Bercit felküldték poggyászként a Kubaszovval, hanem ezek önerőből akarnak mandarint küldeni a lyukas Holdra, csak mert megtehetik. Egyébként semmi értelme nincs.az erőftogtatáson kívül. Mintha Yao Ming kirakná génkezelt farkát Pán Péterék törpe asztalára. Ahol kedvet is kap a fogyasztáshoz, mert egyöntetű vélemények szerint ezért növekszik mindenhol az élelmiszerek ára. Nagy az étvágya Kínának. Annyira, hogy levegőjét szinte már csontig rágta, ezért az olimpia előtt már egy hónappal bezáratta a pekingi gyárakat, hogy lejjebb menjen a szmog. Kíváncsi vagyok, még hány ország tehetné meg ezt.

 

Ám a statisztikák mindig távolinak tűnnek, de mikor ma bekapcsolódtam az olimpiai megnyitóba, és láttam, ahogy több ezer dobos veri egy ütemre megszállottan a tamtamot a szögesdrótokkal és néphadsereggel körülvett futurisztikus stadionban, ami fölött katonai helikopterek köröznek, akkor a bokám gyors lefosása után menten összeszorult a körtés végbelem. Első gondolatom az volt, ha ezek már mindent feléltek maguk körül, és megindulnak nyugatra, akkor nekünk végünk, mert már ezek se baltával hasítják az atomot, hanem űrtechnikával filéznek. A világ egyötöde, szinte korlátlan erőforrásokkal. Megmondták, ha kell, még a felhőket is szétbombázzák kemikáliákkal, nehogy eső legyen a megnyitón. Akkor lett volna igazán kerek a műsor, ha a papírgyártáson,.könyvnyomtatáson, puskaporon, iránytűn túl végül megidézik, mikor atomhatalom lettek. Esetleg felégethettek volna egy hologram-kontinenst. Bár a végén az űrshow elég egyértelmű volt. És közben katonák vonszolták végig a súlyos kínai zászlót, ami kissé visszás, tekintve, hogy ennek az olimpia eszmének a fegyvernyugvásról kéne szólnia.

 

Dehogy arról szól, hanem hogy most Kína megmutassa a világnak. Gonosz a hasonlat, de az 1936-os berlini olimpia jutott eszembe, mikor a hitleri Németország végleg bejelentkezett. Baló György is csak kamillázott néha egy-egy technikai megoldás láttán, rezegteti a papírost, de aztán benyögi: „Nem tudtunk rájönni, hogyan csinálják.” Talán mert Kína lehagyott minket, mint a szart, és elképzelni se tudjuk. A magyar közvetítés egyébként botrányos volt. Baló György úgy oltotta le kényszeresen minden megszólalása után Szánthó Dávidot, akár Palik László a jó Gyulát. Akivel egyébként vigyázni kéne, mert ha egyszer kitör, akkor frusztráltságában biztos megeteti mindenkivel a mikrofont. Nem csodálnám, ha ennyi alázás után éjszakánként már most az édesanyja irhájában pózolgatna, csecseit csavargatva.

 

Ha már magyarok. Hát mi akarunk Budapesten olimpiát rendezni? A pekingi ünnepséget elnézve nem tudom, ki volt az a betripezett állat, akinek először megfordulhatott a fejében, hogy Magyarországon olimpia lehet a huszonegyedik században. Még végig se csattogtatnák megnyitónkat a pörköltszaftos bajszos gulyások, az éhes pulik már megcsócsálnák a kolbászból kitekert ötkarikát. Nem beszélve az olyan elhanyagolható apróságokról, hogy hol rendeznénk szörföt, vagy épp vadvízi evezést, mikor legutóbb a medencénkből is elfolyt a víz egy öttusa világversenyen. Előbb gond nélkül ássunk meg egy négyes metrót, de inkább húzzunk fel egy egész Sztálinvárost, és ha sikerül, akkor próbáljuk meg a nevezést. Mert kérem, ez így pofátlanság. És minden önreklám pénzkidobás.

 

Arra viszont föltenném minden vagyonom, hogy most először Kína végez majd az éremtáblázat élén. A nyugat alkonya. A pontozós számokban majd simán hazacsalnak, az erőszámokban meg majd a semmiből tűnnek elő az elmúlt években titkos laborokban szétdoppingolt emberállatok, akik hazai pályán biztos nem buknak le. Persze mindenki doppingol, és a magyarok pechje, hogy nekünk már csak húsz éve elavult módszerek jutnak, és néha a megszégyenülés, mint Athénban a szombathelyi dobóatlétákkal. Hiába, nincs nekünk erre kapacitásunk. De leginkább Cseh Lacit sajnálom, akinek pont akkor kellett születnie, amikor van a Michael Phelps, aki reggelire megeszi cornflakesben egy lengyel szénbányász heti kalóriaadagját, és lihegés nélkül úszik világcsúcsokat.

 

Nézem a megnyitót a fotőjben. Bevonulnak a nemzetek. A norvégoknál egy néger viszi a zászlót, az amerikaiknál egy szudáni menekült. Szép gesztus. Bejönnek az arab sejkek, némelyik még ilyenkor is maroktelefonál, hogy mi van az olajkúttal, és utánuk egy-két afrikai állam kábítószeres sámánként kerengő képviselői. Aztán néhány karibi ország beszívott sportolói, széles vigyorral. Így is kéne, lazán venni, és nem rettegni, hogy mikor lőnek hasba, ha nem érsz el eredményt, mint a kínaiak. Kár, hogy a magyar küldöttség öltözetén megint sírnunk kell, mert nem tudom ki volt az a kokainmámorban fetrengő kreatív, aki sportolónőinknek kitalálta ezt a borzalmas túrórudi öltözéket.

 

Elkezdődött az olimpia. A hatalom és a tőke beszél. És az öttusa? Az le van szarva. Nincs benne pénz.

 

A sport ünnepe. Idétlenül integet a maréknyi kínai panda, mosolyogva. Mert ha nem, akkor még gerinclövést is kap a két monokli mellé, nehogy már szégyent hozzon hazájára, a huszonegyedik század hatalmára.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://csucsuka.blog.hu/api/trackback/id/tr80607656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Coro · http://www.flickr.com/photos/c0r0/ 2008.08.09. 07:15:59

Csak annyit, hogy ugyan ezeken agyaltam a megnyitót nézve...

1. Mi akarunk olimpiát rendezni?
Hogy még jobban leszerepeljen ez a szerencsétlen ország?
(Szerintem előbb jelentkeznünk kéne kínai gyarmatnak...még annak is több értelme lenne...)

2. Hogy lehetett ilyen ruhába öltöztetni szerencsétlen sportolóinkat? Bár oké, ez szuverén megítélés alá esik, de akkor legalább ha már ráhagyjuk egy emberre a dolgot, hogy a saját szájízére kreálhassa meg az öltözéket, akkor legalább ki lett volna kötve neki, hogy legyen a ruhákon valami magyar jelleg, valamiféle magyar vonatkozás (amit én a bevonuláskor sem a színében, sem a szabásában nem találtam meg)...

3. A doppingolásról is egy az egyben ez a véleményem.
Kína 40 milliárd $-t költött az olimpiára.
Biztos futotta belőle a pár 100 sportolójának olyan szerekre, amik nem mutathatóak ki úgy általában vagy a laborjaiknak olyan dopping tesztekre, ami az övékét nem mutatják ki a többiekével szemben - mert persze ez is egy "jó" és "egyszerű" módszer a veszélyesebb versenytársak kiiktatására. (Még a gyökerénél kell a problémát elfojtani, akkor biztosan nem lehet baj.) Doppingbotrányba kell keverni őket és ennyi.

Az 1000 dobosból már szerintem 300 nem élte meg az első kínai aranyérmet, mert fejlövést kapott az elrontott koreográfiáért...a zongorázni nem akaró kislányt inkább meg sem említem...
A kínai sportolók azt nyilatkozták állítólag, hogy nagy teher van rajtuk és félnek. Megértem...

Az olimpiai bizottság elnökének a fejét érdemes volt megfigyelni és kicsit alaposabban kielemezni a beszéde alatt (és után)...
Szabályosan látszott rajta, hogy lett neki valami mondva, amivel kapott egy jókora mattot.
Ő már biztos látta a 2008-as éremtáblázatot kitöltve...

Mindenesetre, az "egy gyűrű" most Kínánál van - ez fix.

what the fuck was that shit 2008.08.09. 11:48:09

tul hosszu, nem olvastam vegig.

paráznabillegető 2008.08.09. 11:59:33

aki beszart, bloggolás helyett inkább mosson segget és egyen étcsokit, hogy legközelebb ne történjen vele ilyen csúnya dolog.
közben meg gondolja végig még egyszer, mit is írna.

Madnezz 2008.08.09. 12:03:24

Egyetértek a blogolóval... sajna igaza van. Ez egy olyan játszma, ahol nekünk nem osztanak, viszont Kínánál van a lapok negyede... nekik ászpóker nekünk ló..sz. Ja és még csalnak is...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.09. 12:03:46

what the fuck was that shit 2008.08.09. 11:48:09
tul hosszu, nem olvastam vegig.

Gratulálok, a hét kommentje!

Amúgy remek kis írás, ebéd előtt jól esett.
És én végigolvastam:-)

kacsa! 2008.08.09. 12:10:40

Olimpia = Erőfitogtatás.

Virág 2008.08.09. 12:14:24

Hali!

Furcsa, és hiderázós "dézsa-vű" borzongatott meg, azt a részt olvasva, miszerint a '36-os berlini olimpia is egy korszak bevezetőnyitányának bizonyult...
Pár napja, pont ez a flash vonult át a két fülem közötti járatokban. Jól el is gondolkodtam rajta. Erre most itt olvasom,hogy másnak a fejében is megfordult ezen gondolat!
Vajon a világon még hány embernek volt/van hasonló "áthallása?"
Most már tényleg kiváncsi vagyok, mi minden fog történni az elkövetkezendő években.

Virág 2008.08.09. 12:15:41

Hali!

Furcsa, és hiderázós "dézsa-vű" borzongatott meg, azt a részt olvasva, miszerint a '36-os berlini olimpia is egy korszak bevezetőnyitányának bizonyult...
Pár napja, pont ez a flash vonult át a két fülem közötti járatokban. Jól el is gondolkodtam rajta. Erre most itt olvasom,hogy másnak a fejében is megfordult ezen gondolat!
Vajon a világon még hány embernek volt/van hasonló "áthallása?"
Most már tényleg kiváncsi vagyok, mi minden fog történni az elkövetkezendő években.

bertrane (törölt) 2008.08.09. 13:47:24

pl. nekem jutott eszembe a párhuzam, pedig én még csak 19 vagyok

gravy_t 2008.08.09. 13:53:31

nem kéne úgy tenni, mintha kína lenne az olimpiai bundázás non plus ultrája. az amerikaiaknak csak azért van ennyi érmük, mert dpooingolásban mindig a doppingtesztek előtt járnak. mire valamit ki tudnak mutatni, ők már egy újabb módszert nyomnak.

ennél jobban megrendezett olimpia meg legközelebb max akkor lesz, amikor dubaiban rendezik.

az emberi jogok miatt aggódókat emlékeztetném az 1968-as mexikói olimpiára.

ambivalencia 2008.08.09. 13:54:13

csucsu, ezért kóla jár!:)

jozo 2008.08.09. 13:58:58

ugyanmááá!

magyar dalmaták!

nem fekete, hanem piros pöttös, mert az az igazi!

(szegény lányok, nekem leginkább egy mutáns dalmata rajnak tüntek abban a flepnis ruhában, kár hogy csak kinában lövik le a korruptjó munkásembereket...)

Kniight 2008.08.09. 14:00:29

A törtélelmi összefoglalójukból a Tienammen teret jól kihagyták. A lángból meg a tibeti tüntetőket.

Olimpiai zászlót katonák kezébe adni....

A kínai csúcsfejesek meg úgy integettek mint Brezsnyev május elsején. Borzalmas volt nézni.
Sportba bujtatott háború.

User1 2008.08.09. 14:05:48

Nme csodálkoznék, ha 50 éven belül harcban állnánk velük, sőt azon sem, ha ekkor újra orosz gyarmat lennénk.

marcipunk 2008.08.09. 14:09:07

az, hogy nagyhatalmi játszmákban nekünk még egy kettes párra sem futotta, világos. de nem is ez a legnagyobb baj, szerintem ezen keseregni ostobaság lenne. először csak a környező országokhoz kéne felzárkóznunk...

Kínáról: nagyon szeretném, ha nem válna valóra a negatív utópia. de vajon van még idő megállítani/lassítani Kína uralomra törését?

gravy_t 2008.08.09. 14:16:09

nem értem, egy "kínai világuralom" miért lenne rosszabb egy amerikainál. az usába már most sem mehetsz be csak ha kábé testüregmotozást is végeznek rajtad. háború legfeljebb tajvanért fog folyni, bár ezt is elég valószínűtlennek tartom, merthogy:

a kínai és az amerikai (nyugati) mentalitás közti különbséget meg kéne tán érteni, és akkor nem jönnétek ilyen baromságokkal, hogy háborúban állunk majd velük.

amikor kína legutóbb világhatalom volt - a 15. századig - akkor sem foglalta el egész délkelet-ázsiát, pedig többezer hajós, több tízezer fős expedíciókat küldött egészen perzsiáig és afrikáig. ők a kereskedelmen keresztül szereznek befolyást.

mendson 2008.08.09. 14:19:44

Csak hát az a helyzet drága barátaim, hogy minden olimpián katonák vitték a zászlót a rúdhoz.Volt ahol kicsit szinesebben, mert volt ahol összfegyvernemi cipekedés folyt (tengerész,tengerészgyalogos,baka).Kina fejlödéséhez meg annyit, ha az a sok süket nem gyártatna -nem mellesleg az usabéli Milton Friedmann ötlete nyomán- Kinában az olcsó bér miatt még mindig tornacipös hadseregük lenne.Mostmár hiba fordul meg az irány -a dráguló üza. miatt- már gyönnek ök is vele.Kicsit arra a régi mesére hajaz a dolog mikor a ló segítséget kér az embertől, hogy elkergethesse a farkast.Az ember azt mondta "segítek,de én nem vagyok gyors ezért hagy ülhessek a hátadra, kantár,nyereg és kengyel igénybevételével" a ló ráállt és sikerrel elkergették a farkast.Szól a ló, most már szállj le rólam, mert a baj elmúlt, dehogy szállok inkább gyii és jól meg is sarkantyúzta a lóvat.

subabubba 2008.08.09. 14:31:01

Sztem a ruha jól néz ki közelről, ázsiai hatása van a virágmintáknak, és a szabásnak. Sajnos arra nem gondoltak, hogy távolabbról a TV-ben ezek a minták rosszul néznek ki. static.blikk.hu/db/08/0A/d0001D80A42a590a69ac5.jpg

Olimpiát meg nyugodtan rendezhetünk, ha van rá időnk. Nem abban kell villantani, hogy 20.000 rabszolga elvtársat hogy tudunk kosztümökben mozgatni.

Milu · http://www.URL.hu 2008.08.09. 14:32:55

Nem tudom, kinek szúrt szemet szemet az egyik legfontosabb szimbólum kiemelése, a zászlóé...

A robotkatonák felcsatolták a nemzeti lobogót, az egyikük egy tökéletes beledobta a zászlót a szélbe (szélbe bazze... lobogtató szél a zárt stadionban, mi ez, ha nem a totalitarianizmus csúcsa?) szóval beledobta a szélbe a zászlót, és úgy vonták fel, hogy végig lobogott.
Majd jött később az olimpiai zászló, ugyanúgy a robotok felcsatolták, és hagyták, hadd menjen magától. Azt nem dobták bele a szélbe, csak fent kezdett lobogni.

Plusz momentum, bármelyik kamera is vette a helyszínt, a távolikon a zászló szinte mindig látszott, persze megvilágítva, és sosem oldalról, mindig csakis szemből, hogy a büszke lobogó teljes pompájában látszódjék...

gravy_t 2008.08.09. 14:38:25

ja szóval akkor most meg az a baj, hogy büszkék a zászlójukra ...

az amerikai olimpiákon nem lógott véletlenül menten lámpaoszlopon nemzeti zászló?

Ehem 2008.08.09. 15:06:38

Ismerjétek el hogy savanyú a szőlő.. Igen, ez egy perfekten megrendezett megnyitó volt. Igen, a kinai kultura 6000 éves, azaz amikor a frank lovagok még a fenekük partját keresték, a Kinai Birodalom már nagyon jól szervezett adminisztráció működott. Igen, a kinaiak találták fel a puskaport, de nem csináltak belöle lőfegyvert. Igen Kina az elmult 150 évben messze alulteljesített, és most veszi vissza régi helyét. Igen, aki Kinában megtanul írni és olvasni, olyan manuális és szellemi tudásra tesz szert, ami a finommechanikától az absztrakcióig mindenre képessé teszi. Igen, először másoltak, aztán továbbfejlesztettek és most az élre kerülnek ( a selymet stb. meg mi loptuk tőlük:)) Igen. most fognak rájönni, hogy büszkék lehetnek arra, amit elértek.

Nem, nem fognak területfoglalósdit játszani. Nem. nem ők eszik el a biodízel gyártására használt kukoricát előlünk.

Európának fel kellene ébredni...

Mémé (törölt) 2008.08.09. 15:10:55

Morci-morci Magyarország...

Nagyon szép írás lett amúgy, gratulálok a poszt szerzőjének, de egyáltalán nem értek egyet vele. Sokkal közelebb áll hozzám gravy_t 2008.08.09. 14:16:09 - hozzászólása. Abba kell hagyni ezt a fajta szemellenzős és sablonokban gondolkodást.

Nem értem mire ez az összehasonlítgatás ezzel a "Birodalommal". Megint csak jövünk a négyes metróval, megint az uszó EB. De úgy mégis, 7. helyen állunk minden idők összesített éremtáblázatában, múltunk az egyik leg"ősibb" Európában. Mégis milyen nemzet tudna méltó ellenfele lenni Kínának? Szuperlatívuszokban lehet beszélni arról, hogy mi a juhtúrót csináltak az utóbbi időben, de basszus kulcs, ezek sokezer éve ismerték már a puskaport, az iránytűt, építették a szép kis falukat. Támadtak? Kis faszomat támadtak!

Abba kell hagyni ezt a kisebbségi komplexumot és a helyükön kezelni a dolgokat. Ja hogy ti azt csináljátok? Nem! Ti mindig a nagyobb/jobb/szebb/fejlettebb szemszögből kritizáltok.

Ezért áll megbénulva ez az ország.

Kínának felrójuk olykor azt is, ami az egyik legnagyobb erőssége: zárt ország. Csakhogy állítom, hogy még egy Mao-képpel a Tienanmen téren is több kultúrális nyitottságra való hajlamosságot* mutatnak, mint amit mi itt. Korlátozott internet és diktatúra ide vagy oda.

Az olimpiai megnyitót párhuzamosan néztem egy francia csatornán. Ott meghívták a párizsi kínai konzult, ahol eleresztett egy mondatot: "nyissatok és tapasztaljatok, egy bolygóról vagyunk és nem számít, hogy egy macska fekete vagy fehér, amelyik elkapja az egeret, az a jó macska."

*értsd: tolerancia, önmegvalósítás, hit és tisztelet az új iránt, legyen szó tettekről, gesztusokról vagy hozzáállásról.

sertésmájkrém 2008.08.09. 15:21:27

user1, erre 10 évet sem kell várnod.

Old Syg 2008.08.09. 15:36:55

Nem értem, miért kell ennyire nekiugrani Kínának. Azért, mert fegyelmezettek? A megnyitó megszervezése miatt meghajtom a fejem a kínai főszervező előtt. Így kell megcsinálni egy látványos showt. Mi maximum a Petőfi Csarnok közelébe felállítanánk két gémes kutat koedukált váltóban mernénk ki a vizet, hátul meg egy-két hazai vállalkozó 4x100-as megvesztegetésben versenyezne a tenderek kiíróival, miközben a magyar szürkemarha köp egyet a serlegbe, amit az atomfizikusaink úgy felgyorsítanának a röpke 10 m-es szakaszon, hogy kiggyuladna, és az lenne az olimpiai láng.

Kínától meg minek tartani? Amerikaiak egy csomó lóvéval lógnak nekik, hülyék lesznek megtámadni őket (egyébként a jenki izgágább fajta hadakozás téren, mint a kínai), hozzánk meg akkora mennyiségű árut exportál, hogy jobban megéri neki ez az üzlet, mint egyszerre felhúzni a Towerre és a Brandenburgi Kapura a zászlójukat.
A másik: arra nem gondoltok, hogy pár száz kilométerre az 1300 milliós Kínától ott van a cirka 1200 milliós India, szintén atomfegyverrel? Ha Kína nagyon terjeszkedne, akármilyen szarul is él a ruhamosó a Gangesz parti viskójában, az indiaiak nem csak a szempillájukat rebesgetnék, hanem keményen odalépnének.

1936-os hasonlat meg nagyon felkapott, nagyon szép, és nagyon rossz. Totális rendszer, személyi kultusz (élő vezetőé!) közel sincs annyira ott, mint a náci Németországban volt. Úgy tűnik, a totális diktatúrát csak mi, európaiak meg az oroszok tudunk rendeset csinálni...

eric cantona 2008.08.09. 15:39:29

túró rudi?????

inkább egy menstruáló fecskecsapat szállhatott el felettük

woodo1 2008.08.09. 15:40:29

Ehem! Neked van igazad,egyetértek veled!

CP1919 2008.08.09. 15:43:59

Érdekes egy Olimpia lesz, gondolva arra, hogy milyen volt a 2002-es foci vb. Amikor a koreaiak és a japánok szétcsalták az egészet. Legalább a japókat kiütötték a törökök.:) Ezekután nem sok jót várok ettől az egésztől...

Ja Baló Györgynek meg köszönöm a tegnapi beszólást!:) "és most egy nagy ázsiai nemzet következik: Új-Zéland!"

gravy_t 2008.08.09. 15:52:42

a megnyitóbeszéd fordítása se volt rossz:
zsakk rog: "Dear Chinese friends"
baloló "nőviszi" gyuri: "Kedves francia barátaim"

és mindezt papírról olvasva...

LongJohnHolmes 2008.08.09. 16:00:34

Nemsokára így kell kezdjétek az önéletrajzotokat:

Én már gyermekkoromban is nagyon szerettem a rizst.
....

Ehem 2008.08.09. 16:11:15

1990. és 2005. között az IMF adatai szerint a kínai GDP növekedése évente már átlagosan 9.7% volt, százmilliók emelkedtek ki a nyomorból, és egyre több a kínai milliomos és milliárdos. Jelenleg a világon Kína rendelkezik a 4. legnagyobb gazdasággal (a világ össz. GDP kb. 6%-a) és várhatóan néhány éven belül a 2. helyre lép elő, lehagyva Németországot és Japánt. Ha a vásárlóerő-paritáson (PPP) számoljuk át az adatokat, akkor Kína még jobb helyzetben, közvetlenül a világelső Egyesült Államok mögött van.

Kúrcsány Ferenc 2008.08.09. 16:46:33

"körtés végbelem"

Körtés?

hejjoe 2008.08.09. 16:52:23

Persze persze...

Aztán mielőtt elindulnak nyugatra, nehogy véletlenül belefulladjanak a szmogba meg a saját szemetükbe. Egyébként a Nyugat és Kína között van egy Oroszország, ami majdnem egy kontinens. A 10%-os GDP a nyugat befektetéseiből van, pl. képzeld el a szlovák gazdasági csodát mekkora lenne, ha összepakolnának az autógyártók és elhúznának haza.
Szóval nem kell beszarni, nem eszik azt olyan forrón!

hejjoe 2008.08.09. 16:56:21

És a csajok ruháját is kár fikázni, nekem tetszett...

seabeast 2008.08.09. 16:57:58

Üdv

Majdnem az összes létező toposzt és tévhitet sikerült összegyűjtened a posztodban:)

Kína messze nem a világ új ura és a közeljövőben nem is lesz az. A világ nagyhatalmai közül még mindig ő a legsérülékenyebb és beszédes adat, hogy a 80 millió német még mindig több értéket állít elő mint az 1 milliárd 400 millió kínai és a mostani fejlődése is tíz éven belül szépen le fog állni mert egyszerűen nincs annyi felesleges nyersanyag a Földön mint amennyire szüksége lenne. Arról nem is beszélve, hogy totálisan szétbassza a környezetét, a folyóiktól kezdve a levegőn át minden természeti értéket tönkretesz azon a tájon, egyszerűen katasztrófa ami itt folyik e téren is, az ipari forradalom legsötétebb éveit (mindenki előtt ott van a kép a gimis tankönyvből - ujjnyi vastagságú korom a bérház párkányán meg szürkés köd az egész város felett valahol a Black Country-ban) idézik a közállapotok.

Szal nem kell beszarni tőlük, a szappanbuborék hatású uszoda és a 4000 darab led kijelzős dob csak kábítás, egy sima diktatúra propagandája és önmutogatása.

seabeast 2008.08.09. 17:01:47

S, hogy tudnánk e Olimpiát rendezni? Persze, hogy tudnánk, ha a nálunk épp hogy valamivel jómódúbb Görögország és Athén megcsinálta, akkor tizeniksz év alatt mi is simán fel tudnánk készülni egy ilyen rendezvényre ha összekapnánk magunkat.

Madnezz 2008.08.09. 17:19:52

A hülyeliberális békéskína fanoknak megjegyezném, a kínai Kína térkép egészen másképpen néz ki mint amiről mi tudunk.... pl Észak-india és Dél-oroszország az övék szerintük... ezerszámra gyártják az orosz koppintású harci repülőket, hogy elfoglalhassák Tajvant.
Akik szerint meg Kína=USA, azok szvsz. bekábitózott hippik... pl. USA nem cenzurázta az olimpiát, meg az internet sincs blokkolva (és ne gyertek a kurucokkal)
Az meg, hogy nehéz bejutni az USAba, a 'békés' iszlám miatt van. Az úgysem lesz itt háború addig igaz, míg az Amik erősek, különben Putyin sem állna meg Berlinig, a maradék meg Európai Kalifátus lenne... Csak azért nem lesz béke, mert mi békések vagyunk! Akkor van nyugi, ha nagyobbat tudunk odabaszni mint ők.
A kínaiak a megnyitóval bebizonyítoták, tényleg elnyomás van náluk, bár nem ezt akarták megmutatni.

Manyizga (törölt) 2008.08.09. 17:27:18

pujol, egyetértek. de cserébe kérem azonnal leállítani a négyes metrót. Ami már deklaráltan értelmetlen, soha meg nem térülő beruházás. Helyette csinálhatnának pár olimpiai uszodát, stadiont, csarnokot nyugodtan.

hejjoe 2008.08.09. 17:35:08

Manyizga, a 40 milliárd dollárban amit az olimpiára költöttek van metró, autópálya, stb. Nem csak stadion kell...

flimo13 2008.08.09. 18:03:12

Szerintem teljesen el vagy tévedve. Kína hogy is csinálta meg ezt az olimpiát ilyenre? Van kb egymilliárd nyomorgó polgára, akik éhbérért végzett munkáján megszedi magát az Észak-Koreával vetekedő komcsi diktatúra, majd jó szokásúk szerint első az agitprop alapon elkölt egy valag pénzt egy olyan olimpiára, amin a kubikosmunkán kívül szinte mindent nyugati cégek végeztek. Izomerő meg pénz van dögivel, de az ész nyugatról jött.

Ezért is teljesen rossz a hasonlat a berlini olimpiával, a 1930-as évek végére a náci Németország technológiája világelső volt, Kínáé most kanyarban sincs, hiába űtechnológiázól. Az, hogy a hatvanas években kidolgozott orosz-amerikai mintát lemásolva fellőnek pár embert, még nem a mai értelemben használt űrtechnika, ami a hiper-szuper-megamodern szinonímája. Közben meg a hadiiparuk legnagyobb sikere, hogy 10 év alatt végre lemásoltak egy 80-as években kifejlesztett orosz vadászgépet, a stratégiai bombázóerőket meg 50-es évekbeli orosz koppintás adja, amcsik 2-3 generációval előzik csak meg őket azon a téren.

Nézzünk egy kis geopolitikát is. Kína világhatalom akar lenni. Keletről ott van Japán, jelenleg erősebb gazdasággal, messze fejlettebb technikával, szintén van űrkutatásuk, csak ők úttörő szondákat küldözgetnek szerte a Naprendszerben, nem 40 év lemaradásból kergetik az amcsikat. Északról a Nagy Medve, hasonló mértékű anyagi forrásokkal, hagyományos rossz viszonnyal, és annyi atomfegyverrel, amin még a milliárdos lakossághoz szokott kínai pártfőtitkár is csak pislog. Délnyugatról a gyakorlatilag 60 éve harckészültségben lévő India, lényegében ugyanakkora élőanyaggal, akik szintén nem kedvelik nagy sárga szomszédjukat. Nem véletlen az újsütetű amerikai-indiai barátkozás, akiknek ha úgy tartaná kedvük bármikor felfegyverezhetik Indiát. És akkor még ott van a picike Tajvan, mely megtámadásához mostanában kezd elég ereje lenni a hatalmas kínai hadseregnek. Atomfegyvereinek számában Izraellel vetekszik, de ezeket se tudná egykönnyen eljuttatni Amerikai területre, kevés ICBM-jük van, azok se lelőhetetlenek, mert míg Kína összehozott teszt jelleggel egy műholdlelövést, és te ettől befostál, addig Amerikának 74 olyan cirkálója és rombolója van, melyen már _rendszerben lévő_ fegyverekkel képesek műholdak lelövésére.

Oké, katonailag nem mostanában lesznek világ vezető hatalma. Ott a gazdasági erejük. De miféle erő is ez? Olajexportőrök, akik minden szavától fosnia kéne a nyugatnak? Nem, épp ellenkezőleg, orosz vagy arab olajra vannak szorulva. Arab olaj ugye tudjuk, hogy kié lényegében. A gazdaságuk arra alapszik, hogy olcsón legyártják az árut a nyugatnak, önmagában életképtelen, mert a csoró kínai parasztok nem tudják megvenni a ThinkPad laptopot. A városiak meg tudják venni, de csak azért, mert a nyugatiak még többet vesznek. Egy embargó nyugaton átmeneti áruhiányt, majd fellendülést hozna, Kínát csődbe vinné.

Összegezve, szigorúan szerintem nem lesz itt mostanában Kínai szuperhatalom, meg nyugat hanyatlása, bármennyire is szeretik hobbitörténészek hangoztatni, mert olvastak a Római Birodalom bukásáról, és jéé azt hiszik, hogy ugyan az megy most.

andzsin 2008.08.09. 18:05:45

"Négerezni" nem nagyon kéne kedves cikkíró, kultúrált , mondjuk úgy "polgári" társaságban "feketének" hívják őket. Ha az USA-ban kiejted azt a szót a zsádon, hogy "néger", ami a "nigger" magyarított megfelelője, minimum agyonvernek. És meg is érdemled. Bocs, csak szúrta a szemem.

Tíz kicsi indián 2008.08.09. 18:11:25

gravy_t 2008.08.09. 14:16:09
Ez tökéletesen így van! Kínában 4000 éve ismerik a puskaport, de csak _tűzijátékra_ használták, egy európainak kb. 10 percbe telt mire reájött, hogy ebből milyen fasza fegyver lehet. Ők nem háborúznak, ez távol áll a ferdeszeműek mentalitásától. Ehelyett kereskedelemmel döntenek romba. És mivel ma már a pénz sokkal nagyobb úr, néhány évtized és Kína fog diktálni.

flimo13 2008.08.09. 18:12:22

"Igen, a kinaiak találták fel a puskaport, de nem csináltak belöle lőfegyvert."

Akkor még nem is voltak kommunisták. Csak megjegyezném, hogy a te hatezer éve békés Kínád a kommunizmus hatalomra jutása óta elfoglalta Tibetet, etnikailag átalakította, és azóta is elnyomja. Támogatta Észak-Koreát, elöbb csak fegyverekkel, majd látva vereségüket több százezer "önkéntessel". Majd mikor nem tetszett nekik, hogy Amerika kivonulása után Vietnam inkább az oroszokhoz húz, megtámadta Vietnamot is. Rendszeresek voltak az incidensek az szovjet-kínai határon is. És ez csak annyi, ami hirtelen eszembe jutott, lehet volt ott még más is. Hja meg amit most Szudánban művelnek.

Éljen a ti békés Kínátok, kedves divat USA-ellenesek..

flimo13 2008.08.09. 18:17:44

"Ehelyett kereskedelemmel döntenek romba. És mivel ma már a pénz sokkal nagyobb úr, néhány évtized és Kína fog diktálni."

Ebben sem vagyok túl biztos, legalábbis magának a kínai iparnak a csodás jövőjében, figyelembe véve az elszabadult energiaárakat (szállítás), és a növekvő kínai életszínvonalat, na meg a nyugati kormányok se hülyék. Persze a pénzük attól még megmarad, meg vehetnek nyugati cégeket, de az államosítás, meg számlák befagyasztása csak egy tollvonás, ha arra kerülne a sor.

BZL 2008.08.09. 18:18:26

Nem kell beszarni, ott is csak emberek élnek - pujol jól összefoglalta.

Netuddki 2008.08.09. 18:20:17

Szerintem Kína mára a legerősebb, mint gazdaságilag, mind katonaliag.

De azért van pár árnyoldala is ennek a vezetésnek.
Országos vízhiány, hatalmas lég és folyószennyezés, demográfiai csapda (több fiú születik mint lány), nincs nyugdíj és a mostani korosztálynak kell majd eltartani a növekvő idősödő rétegek akik átlag életkora is folyamatosan kitolódik.
Ez csak pár "apró" probléma melyekbe akár egyenként is bele lehet bukni. Ezek kína igazi kihívásai nem az Oroszok, Amcsik vagy a futottak még EU.

ddt 2008.08.09. 18:21:15

Kb. egyetértek az írással.

Ami a háború kérdését illeti: a világ népességének nagyjából negyede (25%) náluk él. A Föld vízkészletének viszont csak 7%-a van ott, és már azt is szétszennyezték. Lehet gondolkodni.

Azoknak pedig, akik itt konkrétan összeélvezik magukat, hogy milyen jó csávók ezek a kínaiak ("fegyelmezettek" meg "nyitottak"), kellemes ébredést kívánok. El lehet menni Tibetbe nyitottságot nézni, meg a kínai vidékre fegyelmezetséget. Tudom, miről beszélek, 3 hónapig voltam Kínában.

Tíz kicsi indián 2008.08.09. 18:21:29

flimo13 2008.08.09. 18:12:22
Azt szem elől téveszted, hogy akkoriban még a kemény hidegháború ment, amikor a háborúé volt a fő szó.

Azóta viszont eltették Maot sőt Teng-Hszia Pinget is. És nem mennek neki mondvacsinált indokokkal X országnak, ahogy pl. USA tette Irakkal vagy Oroszország tette Grúziával. Lehet, hogy kereskedelmileg tönkretesznek, de nem lőnek találomra le, mert terrorista vagy.

flimo13 2008.08.09. 18:26:44

Igaz, csak akkor lőnek le találomra, ha tibeti vagy, vagy tüntető diák. Bocsánat, őket nem lelövik, csak átmennek rajtuk tankkal. Ahhoz meg gratulálok, hogy a 20-40 évvel ezelötti dolgokat elveted, hogy más világ volt, bezzeg amit hatezer éve csináltak, arra lehet hivatkozni.

hejjoe 2008.08.09. 18:35:38

Nem találom az elektroworldben vagy a mediamarktban a kínai számítógépeket, hűtőket, mobilokat, egyáltalán semmit, ami kínai, viszont tele vannak japán, és európai cuccokkal. Hogy lesz ebből kereskedelmi rombadöntés Tíz kicsi? (azzal, hogy kínában gyártják ne gyertek, mert akkor az opel is magyar autó)

Old Syg 2008.08.09. 18:37:22

Magyar olimpiai reményeket miért vetjük össze Athénéval? Görög GDP: 30 000 USD/fő, magyar GPD: 19 000 USD/fő. Emellett görögök szerveztek már olimpiát, turistacélpont, így a kiutazók ellátását is képesek megoldani (ami a legnagyobb tétel a stadionok mellett). Emellett sokkal jobb stadionok, stb. vannak ott. Különben, is, itt, ha elkezdenénk felhúzni egy stadiont, azonnal lenne ezer "szakértő", aki megmondaná, hogy nem úgy kell, hanem így, meg iylen érték, olyan érték, és végül semmi sem lenne belőle. És nem tizeniksz, hanem hét év van rá.

Kína bevonult Észak-Koreába a koreai háborúban, igen. Ugye nem kell most sorolnom a brit, jenki, stb. beavatkozásokat? Koreában Kínának politikai és katonai érdekeit követve be kellett avatkoznia. Ugyanolyan volt a koreai háború, mintha Panamába vonulnának be az oroszok. Az É-Koreai komcsiknál azért sokkal lágyabb a kínai kommunizmus, legalábbis manapság. Tienman-tér után rájöttek azok is, hogy ezt így nem lehet csinálni. Imádnivaló, hogy egyik oldalon elkezditek sorolni, hogy Kína mennyit exportál, mennyire sok pénz áramlik be, NYUGATI TŐKE ÉS TERVEZŐK (!) miatt van csak itt, közben meg azt mondjátok, hogy mocskos zárt komcsik. Nem szeretem a komcsikat, nem szeretem Kínát, de az USAt sem. Ha erről beszélünk, akkor már ne szemellenzőben tegyük, hanem valamiféle reális talajon állva szemléljük a helyzetet. És az "Észak-India, Mongólia meg Tajvan kínaiak szerint hozzájuk tartozik, ezért háborúúú lesz" meg vicces. Szuezt magának követeli Izrael is meg Egyiptom is. Utoljára a három évtizede háborúztak. A francia vadnacionalisták szerint Algéria francia terület. Utoljára három évtizede háborúztak. Az orosz vadnacionalisták szerint a három balti állam orosz, sőt, volt mostanság nagy vita is belőle. Lett háború? Magyarországhoz etnikailag és történelmileg hozzátartozik Észak-Erdély, a Vajdaság és a Felvidék magyar lakta részei. Háborúzunk Szerbiával, Romániával vagy Szlovákiával? Ezek a nacionalista sallangok csak arra jók, hogy a népet butítsák, és háborútól való félelembe hajszolják.

Aki meg negyven évvel ezelőtti dolgokra hivatkozik, menjen Prágába, nézze meg, van-e forradalom éppen. Ha van, mentse a sört. Ez olyan lenne, mintha 1835-ben arra hivatkoznánk, hogy Franciaország készül lerohanni Oroszországot, csak mert Napóleon húsz évvel előbb megtette.

ShanklyGates 2008.08.09. 18:48:31

A megnyitó hiperlátványos volt. De akár egy világkiállításé is lehetett volna, olyan kevés köze volt a sporthoz - inkább a házigazdák gigantomán propagandaelőadásnak túnt. Grandiózusságban tényleg nem lehet rájuk licitálni, de nem is kell. Jobbat viszont lehet csinálni elég ha a SPORTról szól egy olimpiai megnyitó. Mindenkinek van még remény tehát vastagon a pekingi megnyitót tartalmában, hangulatában felülmúlni... Már akkor jobban fogja magát egy fokkal minden meghívott érezni, ha majd egy szabad országban nem egy négyórás erődemonstrációt tartanak neki megnyitó címen.

Baló György: hatásvadász, gyakran teljesen irreleváns statisztikák + homályos hatalompolitikai fejtegetések + gőgös tudálékosság + egyszerű szempontok vesszőparipává tétele + fiatal, SPORTHOZ ÉRTŐ kolléga állandó megszégyenítése... Ugyanaz mint fent: ez egy SPORTESEMÉNY megnyitója, drága MTV, az olimpiák történetéről, sportágakról, sportolókról szeretnék hallani a megnyitó alatt! Nem pedig egy szerepre alkalmatlan médiamunkás egóját csodálni.

flimo13 2008.08.09. 18:53:06

Old Syg: ne terelj, irreleváns, hogy mások hova vonultak be, ha jelen esetben csupán arról volt szó, hogy Kína mennyire békés, nem pedig melyik-a-legszemetebb-nagyhatalom verseny.

Azzal meg nem hivatkoztam semmire sem, hogy mi volt negyven éve, hanem cáfoltam a nagy békés Kína állítást. Kár volt ennyit írnod anélkül, hogy rendesen elolvasod az előzményeket.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2008.08.09. 18:56:37

Baló-A Jemeni zászlót a kosárlabdázó viszi.(Voltak összesen 6-7-en...)
-Nincs a jemenieknek kosár csaptuk.
-Tudom.

BZL 2008.08.09. 18:59:15

"Ami a háború kérdését illeti: a világ népességének nagyjából negyede (25%) náluk él. A Föld vízkészletének viszont csak 7%-a van ott, és már azt is szétszennyezték. Lehet gondolkodni."

Jó, gondolkodok...
Majd elfoglalják a Dunát, és kis kínai termoszokban hazahordják az egészet.

Pont egy olyan problémát hoztál fel példának, amit nem lehet háborúval megoldani. :D

Inkább pont arról van szó, hogy idővel kénytelenek lesznek vizet tiszítani és termelést visszafogni háborúzás helyett - már ha nem akarnak szomjan halni.

happy rotter 2008.08.09. 18:59:21

A kép nagyon jó.

User1 2008.08.09. 19:17:58

Nem tudom, láttátok e, Kína egy tartományában, ami a körtetermeléséről volt híres, a vegyszerek miatt kipusztultak a méhek és a kínaiak kézzel poroznak.

Azon amúgy mégjobban csodálkoztam, hogy a fán minden egyes körtét az érés előtti hetekben a kártevők miatt, papírzacskóba csomagolnak a fán.

A méhek kipusztultak, a kártevők elszaporodtak.

gravy_t 2008.08.09. 19:18:50

ShanklyGates 2008.08.09. 18:48:31
légyszi mutass _egy_ megnyitóünnepséget, ami a sportról szólt, és nem az adott ország történelméről. ... nos? na?

gondoltam.

gravy_t 2008.08.09. 19:22:38

tajvanban jelenleg kínabarát kormány van. a választók(!) demokratikus (!) választáson (!) leváltották az agresszív kínaellenes kormányt, és egy kínával békülékenyet ültettek a helyébe. nem látom, hogy lesz ebből háború...

gravy_t 2008.08.09. 19:27:53

és hogy kínában nem lehet tibetért tüntetni?

próbálj meg bukarestben erdély függetlenségéért tüntetni! pozsonyban a magyarlakta területek elszakításáért!

esetleg demonstrálj kicsit kijevben a krími tatárok függetlenségéért!

a 2008.08.09. 19:30:56

a 36-os nem jutott eszembe de az erőfitogatás és az elbukás már igen
egyébként nem eszik a kását olyan forrón egyíre több cég úgy dönt különösen amerikaiak hogy viszaviszik a termelést kinából met a termék visszzállítás rohadt drág kezd lenni + a bérek is exponenciálisan kezdenek nőlni
aki meg mégegyszer magya(budapest) olimpiát mer emlegetni azt főbe lövöm :D csak a reklámra elment fél milliárd oszt még egy tolvonásnyi terv se készült LOL
a komunisták meg a kapitalisták is csak károkozók
a demokrácia meg csak egy szó ami mögé a kapitalisták bújank

gravy_t 2008.08.09. 19:32:55

és hogy kínában nem lehet tibetért tüntetni?

próbálj meg bukarestben erdély függetlenségéért tüntetni! pozsonyban a magyarlakta területek elszakításáért!

esetleg demonstrálj kicsit kijevben a krími tatárok függetlenségéért!

trexler miklos · http://www.URL.hu 2008.08.09. 19:48:29

Hogy is van ez?Demokrácia=mindent visz.Diktatúra,Borzalom,gazdasági csőd.Nézd meg a demokráciákat!Korrupció,porhintés a hülyéknek,hogy a Többség akarata érvényesül.(4-évente huzhatok egy x-et és nézzük,hogy süllyedünk a mocsárba. USA-t már ma is Kína finanszirozza.5-10 éven belül lehuzza a KÍNAI WC-én. Leírhattam!ÉLJEN ÉS VIRÁGOZZÉK A MEGBONTHATATLAN MAGYAR DEMOKRÁCIA!

ORGASMUSFORSCHER 2008.08.09. 20:12:26

Flimo13: király hozzászólás!!!

Szerintem Csucsu nincs képben..

Amúgy azt hiszem, fel kellene már fedeznünk az országunk rózsásabb jövője érdekében, hogy pontosan milyen szinten is vagyunk rokonságban a kínaiakkal/japánokkal s rá kellene kapcsolni, hogy mielőbb benyaljuk magunkat náluk, hogy egy speckó "távoli, európai rokon" státuszba beküzdve magunkat profitáljunk az ő jólétükből....
Ilyesmire sem a dicső román (ők ugye a rómaiak leszármazottai, mehetnek Olaszba), sem a dicső szlovák, szerv, horvát, ukrán, stb. nemzet sem képes..... csak mi....
Első gyakorlati lépes: kezdjünk el kínaiul/japánul tanulni. Lesz meglepődés: sok hasonlóság van a magyarral....

seabeast 2008.08.09. 22:05:08

Tény, hogy Kína lélegzetelállító fejlődést produkált az elmúlt 25 évben és bizony voltak olyan évszázadok amikor legalább a maihoz hasonló súlya volt, igaz egy nem globalizált világban.
De most már más a helyzet, Kína késve érkezett meg a modern világba és nagyon lemaradt mindenről. Nyersanyagai nincsenek, hadserege nudli valójában, Tajvan elfoglalására elég lenne - talán. De arra, hogy érvényesítse az érdekeit teszem azt a világ másik felén, na arra már tuti nem. Ez a hatalmas fejlődése arra alapul, hogy egy munkást teszem azt bézbólütővel szó szerint véresre lehet verni ha nem marad bent túlórázni ingyen két napot. Meg hetente meghal 80 bányász valahol. Tehát toronymagasan szarnak azokra a munkavédelmi előírásokra, emberi jogokra amik itt Nyugaton olyan kurva drágává tették a termelést.

Arról nem is beszélve, hogy kezd visszanyalni a fagyi: 8 éve egy konténer elszállítása Távol-Keletről Európába került mondjuk 2 ezer dollárba hajón, a többek között Kína nyersanyagéhsége miatt felvert olajár emelkedés miatt most meg ugyanaz a konténer ideszállítása kerül 8-9 ezer dollárba. S ez csak drágább lesz ami bizony azt jelenti, hogy lassan eltűnik az az előny ami miatt mindenki kint gyártatott minden szart. Szó szerint megint meg fogja érni itt előállítani a plazmatévét vagy akármi mást és két nap alatt ingyen a piacra juttatni.

Coro · http://www.flickr.com/photos/c0r0/ 2008.08.10. 03:00:28

Csak pár meglátás. A pro és kontra vélemények közt is találtam olyat, amivel egyet értek, csak túl hosszú idő lenne most ide bemásolgatni...ugyanakkor senki nem mondhatja ki, hogy neki 100%-ban igaza van, mert senki nem ül "olyan" közel a tűzhöz, hogy belelásson, mitől is fél/tart az USA, mitől fél Kína stb. N

em ismerjük a politikai hátterét a dolgoknak, mindenki csak találgat - történészek, közgazdászok etc. Mindenkinek vannak elméletei, de hogy pontosan mi lesz 10,20,30,40 év múlva, azt senki sem tudja megmondani, ezért nem is értem, minek itt egymásnak esni.

Ami tény, hogy Kína felgyorsult gazdasági fejlődésének esetleges hirtelenszerű lelassulása vagy leállása az egész világon gazdasági válsághullámot indíthatna be, ami senkinek sem lesz jó, mivel a világ országainak jó részére a nyitott gazdaság jellemző, ergo mindenki függ mindenkitől.

Coro · http://www.flickr.com/photos/c0r0/ 2008.08.10. 03:18:41

Biztos, hogy a nyitóünnepség látványossága annak is szólt, hogy megmutassák, "mi, Kína, kik voltunk, hova fejlődtünk, hol tartunk most".

Ugyanakkor nem hiszem, hogy az USA politikusi gárdáját vagy a CIA-t, vagy az orosz elitet vagy a japán vezetést megrettentették volna a látottak.
Ők már eddig is tisztában voltak a kialakult helyzettel. (Pl. a valuta- vagy aranytartalékok.)
Nem poénból működik egyik országban sem a (titkos)hírszerzés intézményesített formában.

Ők valószínűleg nálunk sokkal jobban tudják, mennyire veszélyes vagy nem veszélyes rájuk nézve Kína - gondolom, minden nagyobb hatalom foglalkozik napi szinten ezzel.


Engem ha valami megijesztett az ünnepséggel kapcsolatosan, akkor az az volt, hogy a sok látványos elemet főként nem technikai vívmányokkal, hanem "emberi erőforrással/-ból" valósították meg...

(Aki érti, érti, hogy ez miért rémisztő számomra, aki nem, úgy sem fogja.)

Amit írtam, abban is meg kéne látni az iróniát és azt hiszem, Csucsu írásával is ez a helyzet.

A leírtak egy részével ő is inkább csak prognosztizált. Eljátszott a gondolattal, hogy mi lehet még ebből...Ennyi történt.
Itt meg közületek sokan készpénznek vették azt, amit leírt, mintha holnaptól már ez alapján nyomtatnák a töri könyveket... ^^

Még egyszer, mint mondtam, a pro és kontra vélemények közt is találtam sok olyat, amivel egyet értek.

seabeast 2008.08.10. 09:53:40

Coro

Kína fejlődése egyszerűen törvényszerűen le kell hogy álljon, mert nincs miből hova. Egy szemléletes példa:
A világ acéltermelésének 35%-át Kína használja fel és évente több mint 10%-kal nő az igénye, úgy hogy a gyártókapacitások a maximumon pörögnek, már nem lehet őket hova fokozni. Ebben a tempóban növekedve egyébként is a világ összes acélját elnyelné Kína 20 éven belül ami ugye elképzelhetetlen számunkra. De ezt mondhatnám a rézre is vagy egyéb nyersanyagra.

De, hogy mi lesz szerintem ennek a történetnek a vége? Az, hogy az energiaforrások, a közlekedés és a szállítás drágulása miatt maga a globalizáció fog lelassulni és bizonyos területeken le is állni. Egy rakat kitelepült iparág fog visszaköltözni Európába, a fogyasztási szokások is átfognak alakulni, takarékosabban fogunk élni, több lesz a racionális elem az életünkben. Le fog áldozni a légi közlekedésnek is, legalábbis a mai formájában. Kínában vagy Indiában pedig meg fog torpanni a fejlődés és bizony vakargathatják a fejüket, hogy mit csináljanak majd a túlhevült gazdasággal és a túlpörgetett gyártókapacitásokkal.

v. 2008.08.10. 12:28:16

Nekem spec bejött a ruha,végre nem volt vmi uncsi szürke/sötétkék/sötétpiros kiskosztüm. azt meg h "ki követte el", kár egy ilyen posztban megkérdezni, ha egyszer másfél másodperc utána nézni: Makány Márta. Én nem fikáznám,de ízlés dolga. a továbbiakban sajnos egyet kell értenem,nyilván esélyünk sincs Kína ellen, és nyilván mindenkinek begrott '36.

Coro · http://www.flickr.com/photos/c0r0/ 2008.08.11. 01:27:14

V:

A közvetítés alatt mondták is a nevét amúgy. De mint mondtam, megint nem érzitek az iróniáját a dolognak.. :)

Amúgy vicces, hogy a sportolónőinknek tetszett az ázsiai szabásúra tervezett ruha pipacs mintával.

Tehát ezek alapján volt magyar vonatkozás (ezt a részét visszaszívtam), bár a kalap szerintem fölösleges volt, ha már ázsiai stílus, mert engem így inkább franciára emlékeztetett... őket meg nagyon szeretjük ugye. :D
Lehet, közelebbről tényleg jobban néz ki, a moha zöldet akkor is hiányoltam a piros és fehér színek mellől. Most már ennél több szót nem érdemes rá vesztegetni. :D:D


Pujol:

Persze, hogy le fog állni a fejlődés, nem azt mondtam, hogy nem fog. Csak nem mindegy, milyen ütemben. Én a "hirtelenszerű" lelassulásra, leállásra mondtam, amit mondtam.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.08.11. 02:38:14

A körtés végbelemnél nem kell semmi korszakos rimbaud-i szimbolizmusra gondolni, biológiai tanulmányaim szerint a végbél a körtéhez hasonló alakú. Ennyi. Így tessék ízlelni legközelebb a nemes vilmoskörtét. Az irónia játszik, mint mindig, már amennyire tőlem kitelik. A magyar díszkosztüm szerintem (is) szar volt, felőlem tervezhette akár a Luis Bunuel meg a Salvador Dali, bár ők sosem vetemedtek volna ilyesmire, vagy ha igen, akkor az valami avantgárd merénylet lett volna, és akkor csak mi lennénk az értetlen seggek. De nem hiszem.

amit pedig itten Kínáról felvázoltam. Nos, Kínárához rohadtul nem értek, bár ez nem meglepő, mert egy kezemen meg tudnám számlálni, mik azok a témák, amikről bármikor le tudnék állni vitatkozni akárkivel (papíron). Bár most csak a magyar marxista történetírás jut eszembe, amiről ha írnék cikket, akkor biztos feladnám olcsó viccekért a tudományt, mert könnyen elcsábulok.

Az én kínás írásomnál kissé árnyaltabb, és persze jobb a Bede Mártoné: index.hu/velemeny/jegyzet/0801kinabede/

Coro · http://www.flickr.com/photos/c0r0/ 2008.08.13. 03:15:14

"Nyaljuk a fagylaltot,
A mézesmadzag elfogyott...

Kösz jól vagyok, az éveket nem számolom.
Boldog vagyok, nyelem a sok gombócot.
Múló állapot, panaszkodni nincs okom.
Az benne a jó, ha nem ízlik hát eldobom."

^^

Hendrick · http://megbolydult-hollandi.blogspot.com 2008.08.13. 15:29:23

Köszi Csucsu!
Olimpiai formában vagy...Többet nevettem mint azon az sg.hu-s híren hogy a "tv2 meg az rtl leigázza ősztől a magyarokat"

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.08.21. 22:42:11

Olimpiai forma! :) Hát bazmeg, ha megnézzük, eddig hány aranyat nyert a magyar küldöttség... :)

KGX 2009.02.25. 11:30:09

"Izomerő meg pénz van dögivel, de az ész nyugatról jött."-írta itt valamelyik hozzászóló.

Ez nagy tévedés. Biztos yankeeimádó az illető. Technika nem egyenlő ész.

Csucsu!

A vécépapírt is a kínaiak találták fel, úgyhogy úgy használd ezentúl...

Sutty 2009.10.15. 08:56:55

"Mintha Yao Ming kirakná génkezelt farkát Pán Péterék törpe asztalára." micsoda hasonlatok! a magyar is pont ilyen!!!

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.10.17. 15:46:42

@Sutty: Igen, azt hiszem ez elég expresszívre sikeredett.