Hőség, magas páratartalom, tocsogó hónaljak, a lemenő Nap fényében elberreg egy helikopter a fák fölött, hangszórókból üvöltő zene, imhol sérültek, szakaszokban vonuló izomtiborok. Lehetne Saigon is egy Vietnám-filmben, de ez most a Kapcsolat koncert a Felvonulási téren.

Minden évben kinézünk rá, mivel ötszáz métert se kell gyalogolnunk. Ha a frenetikus ingyenkoncert a szomszéd kerületben lenne, már nem biztos, hogy vennénk a fáradságot. Jó, Stingért messzebb is sétáltam volna, mert a Police közepes kedvenc, de három éve Lionel Richie nagyon aljas húzás volt a multiktól. Aki nem tudná, ő az a bájgúnár szerecsen, hatalmas szívű trubadúr, akiről a kétezres években már csak annyit lehetett hallani, hogy ennek a jóembernek a félvér lánya fölöttébb nagy kurva lett, és két bulimiás roham közt a nagy Paris Hiltonnal orgiázik picsarészegen. Egyébiránt Ricsi bácsihoz fűződik az önmagát diszkvalifikáló nyolcvanas évek egyik legnyálasabb slágere. Igen, az. (Hello) Aminek klipjében egy délutáni szakkörben gyurmázó világtalan lányt próbál búgó hangjával elandalítani, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy aztán a szertárban megdughassa. Szóval az egész líra totál fölösleges, mert mi sem lehet egyszerűbb, mint egy vak lányt szexuálisan zaklatni. Bár a témának nem vagyok szakértője. Mindegy. Akkor azt mondtam, hogy ennél lecsúszottabb előadó jövőre már csak Demjén Ferenc lehet, esetleg egy egész estés Som Lajos. Ehhez képest két éve Pink jött, de tavaly már megint azzal a Bryan Adamsszel ajándékoztak meg minket az urak, kinek már szintén lejárt a szavatossága, ne tévesszen meg, hogy évente leadják a kevincostneres Robin Hoodot.

Most meg Carlos Santana lépett föl hatalmas tömeg előtt, hisz az ’ingyen’ mindennél jobb hívószó. A legkülönbözőbb elemek verődnek ilyenkor össze, ahogy egy nyárestén mindenféle bogár összekoccan a kerti lámpáknál. De nem kellett utat törni magunknak, mert azt egy díszes hímkompánia BB pezsgővel és megannyi XL-lel felfegyverkezve megtette helyettünk. Ráadásul minden rovar az ő pólójukra szállt, úgyhogy ezért dupla köszönet nekik.

Az előzenekarként fellépő Back II Blackről így is lekéstünk, de megnyugtat, hogy még biztos láthatom őket: ez a gázsi is hozzájárult Bebe leendő platina orr-implantátumához, ha már a nyálkahártyáját szétmarta a kokó, s így később is tovább zenélhet. Egyébként nem értem, miért nem a Fiesta melegített, mikor egy tökös latin est csak úgy lenne kerek az istenadta népnek. Talán emiatt is méltatlankodott mellettünk egy helyét nem lelő békéscsabai.

Mivel az alig egyhetvenemmel egy-egy koncerten néha csak a seggeket szagolom - bár a legkellemetlenebb az volt, mikor Slipknoton a fejem beszorult egy izzadt taj hónaljába, aztán vitt magával egész a második sorba, ahol már egy tacskót téptek szét -, szóval én csak a kivetítőt tudtam figyelni. Ott meg mintha főattrakcióként egy börtönzenekart láttam volna. A kivarrt mexikói énekest így ránézésre drogcsempészésért vagy nemi erőszakért sittelhetnék le, a négert inkább fegyveres rablásért, és ekkor ráközelítettek egy lapos orrú stricire nagy kalapban, aki maga Santana volt, de a szervezők nem vállaltak volna nagy rizikót, ha a neve alatt csak Orbán Józsit léptetik föl, mert a hasonlóság kísérteties.

Persze nem akarom én lehúzni Santanát, dehogy is. Csak ez mindig egy kis fájdalom, mikor tudod, hogy egykor valaki mekkora isten volt, hogy jól betripezett, aztán a gitár, mint egy égő kígyó, ahogy ő mondta a Spektrumon, aztán itt van most, és rutinból lereszel valami haknit. Elkéstem pár évtizedet, no. Az meg legyen az én bajom. Mint ahogy Maradonát is százhúsz kilósan láttam először élőben, egy szanatóriumban.

De ekkor jött egy nagy sláger. Mellettem beindultak a harmincas nénik, ringatták a csípőjüket, párzási táncot lejtettek. Kinek volt olyan, arra ráborult a masszív ura, a facérokat látva még egy csöves is feléledt mellettünk abban a kevés bokorban, de mire föltápászkodott, már véget is ért a zsigeri szám, úgyhogy tovább vonszolta magát a legközelebbi sörös lavór felé, ahonnan rövid úton elhajtották. Szomorú történet.

Majd egy csipetnyi vadnyugat következett, a kanonizált gitártémákkal. A szemem előtt mondjuk Nagyrécse rémlett föl, egy egyutcás porfészek, a fogadó előtt ördögszekeret sodor a szél, ég a napmelegtől a kopár szik sarja, a videotéka előtt pedig cigányok kötözködnek. Hát nem csak engem ihletett meg, mert köröttünk egyre több lett a gyanús alak, úgyhogy arrébb álltunk. Előbb kerestük a helyet, ahol lufikat lehet igényelni, de nem találtuk. Közben belebotlottunk egy elbűvölő gráciába, kezében olaszrizlinggel. Nagyokat trágárkodott, de szájából még a bazmegok is szőlőszemekként gördültek ki. Sajnos nem volt nálam maradék kenyérlángos, hogy elcsábítsam. Aztán kíváncsiak voltunk, mennyi a sör, és mikor megláttuk, hogy négyszázötven a Borsodi, akkor mondtam, hogy ennyiért még a Szigeten is kapok egy korsó vörösbort a legolcsóbból a koktélpultnál, úgyhogy indultunk haza.

Hazafelé még egy csapat mindenkivel kötekedő, arrogáns faszkalappal is szembetalálkoztunk, és ekkor kicsit egy Huey helikopterbe kívántam magam, hogy hajpánttal, napszemüvegben, rákkendrollra vagy egy kis Wagner-muzsikára én is belegépágyúzhassak egy-két arcba, vagy úgy általában szórjuk meg napalmmal az ilyeneket, ha már oly sokan idegyűltek.

Mert a napalm. Az csodaszép lehet. Fiesta. És a háttérben szólózhat hozzá Santana. Katarzis.