DAS BLOG - Közélet Kultúra Kritika (de Győrffy Miklóst itt ne keressék!)

Csucsu - REFLUX

Csucsu - REFLUX

De nehéz az iskolatáska

2008. január 29. - csunderlik.péter

  "Egyetért-e ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetni?"

Nem. De ne kelljen mindenkinek.

Ha szép időben egykori gimnáziumi osztálytársaimmal már annyira elázunk, hogy az Ígéret Földje felé bolyongva Depeche Mode slágereket kezdünk énekelni - én minden nyelven, de egyiken sem - akkor már nem kell sokat leküldenünk, hogy a földre húzó kritikus tömegtől lecsücsülve, a delirium tremens utolsóelőtti stádiumában arról kezdjünk beszélgetni, mihez is kezdenénk, ha kormányra kerülnénk, ahogy az megesett a Bibósokkal is. Mivel már gyakorlottak vagyunk, ki is osztottuk a szerepeket. Kancsal Milán jogász cimborám lenne a miniszterelnök, én pedig kultuszminiszter lennék a Kancsal-kormányban, ami annyira hülyén hangzik, hogy Áder Jánost mindenképp be kéne vennünk, csakhogy dögvésszel és kolerával fűszerezett atomvillantós jóslataival az emberek arcára fagyassza a mosolyt. De merjünk nagyok lenni. Csak idő kérdése a hatalomátvételünk, amit fokozottan sürget, hogy a komplett vércserét és májátültetést elég drágán mérik a svájci klinikákon. De az egészségügy nem az én tárcámhoz tartozik. Azzal majd foglalkozik az egyik gyógyszerész kollégám, de most nem ér rá, mert aluljárókban árul teasüteményt, hogy kifizesse az elfüstölt labort. Szeret kísérletezgetni, no.

Igen, most talán leendő kultuszminiszterként nyilatkozok meg és szólok hozzá a tandíjjal kapcsolatos népszavazáshoz. Tehát úgy tessék nyalni szavaimat, mint felvételizők a bélyeget.

Különösképp nem tudom, hol tart most ez az egész tandíjmizéria, meg úgy általában a felsőoktatási reform, ami leginkább olyannak tűnik, mint a néhai Pajor Tamás által megverselt budapesti látnok: éppen hogy van, majdnem, hogy nincs, de sohasem az, amire vártok. Hiller István és a HÖOK például másfél évi tárgyalás után most meg is egyeztek valamiben, de újabb csaták várhatók. Nincs lezárva. Mindegy. A tények csak megzavarnák a vörösbor jótékony hatását, ahogy az ajtófélfa szokta. Ez az ő kormányuk, ez meg az enyém lenne, melynek most szeszgőzös minisztertanácsi ülésein kicsapódott kancsal tervezetét előterjesztem.


Der Plan

A fixa ideánk, hogy a felsőoktatásban jelenleg túlképzés van Magyarországon, ezért annyi a diplomás munkanélküli.

2003 óta évről évre fokozódik a döbbenetem, hogy milyen újabb felsőoktatási intézmények vernek gyökeret kicsiny hazánkban. Lassan már Báthori Erzsébet Szépészeti Főiskola is lesz, de talán eljön az idő, hogy a románoktól kell történelmi személyeket vételezni, mert mi már kifogytunk a hazai nevekből, annyi új képesítő intézmény születik. Az ilyenekben aztán az is elvergődik a szülők és az állam pénzén a diplomáig, aki életében legfeljebb csak egy Da Vinci-kódról szóló pszeudo-dokumentumfilmet látott a Discoveryn. Aztán persze jó eséllyel nem kap a megszerzett szakmájába vágó munkát, mert hogy néz már ki ez a diploma. Szarért-húgyért taníttatták. Többször hallott városi legenda, miszerint egy cég egyszer így adott fel hirdetést: programozó matematikust keresek, de nem a Gábor Dénes Főiskoláról. Pedig még azt is tudom, ki az a Gábor Dénes. De talán már van olyan suli is, ahol annyira tehetetlenül állnék a névadó személyét illetően, hogy kénytelen lennék egy valóságshow hősre gyanakodni. De aki még a negyeddöntőben kiesett. Az ilyenekben szerzett diplomának annyi értéke van, mint a kutyaszarból és félfamentes kartonból felhúzott ázsiai lakótömböknek, mik az első esőtől összeomlanak.

Nem kell ennyi felsőoktatási intézmény Magyarországra. Ha valaki tehetséges, akkor egy értékesebb diplomát adó komolyabb egyetemre is fölveszik, csak akarnia kell.
 

Kismalac, kismalac, engedj be!

És talán eljutottunk a tandíj kérdéséhez, miről egyharmadrészt szólna a márciusi szociális népszavazás, vagy mi.

Noha egyetemista vagyok, én nem tiltakozom a tandíj ellen, és ez így elsőre öncsonkításként hangzik. De! A felvételit követő első év legyen mindenkinek ingyenes. Aztán meglátjuk, ki mennyire érdemli meg, hogy az adófizetők pénzén ingyen tanulhasson. Ha valaki nagyon jól tanult, akkor a második évben ne kelljen fizetnie és még tekintélyes ösztöndíjat is kapjon, a hátrányosabb anyagi helyzetűek pedig különböző szociális juttatásokat. És ez így menjen évről-évre. Futja majd abból, hogy jól megvámoljuk azokat, akik leginkább csak romkocsmákban lézengenek tanulás helyett, és egy szemináriumi dolgozatot se tudnak önállóan lepötyögni. Ők fizessenek. Aki nem dolgozik, az ne is egyék. A munka szabaddá tesz.

„Jönnek a sült galambok, legalább ásíts!” (Neurotic: Esik az eső)

Az egyetemet pedig tanulásra találták ki. Közben is lehet inni, naná, csak legyenek jó eredményei a hallgatónak. Hogy megérje finanszírozni. Aki pedig nem teljesít, az fizessen százezreket, ha annyira presztízskérdés a családnak az a sikkes diploma. Ami persze mostanság már nem sokat jelent, mert a hárommillió diplomás országa lettünk. És ez nem jó. Meggyőződésünk, hogy egy jó szakmunkás sokkal hasznosabb a társadalomnak, mint egy gyenge diplomás, és persze sokkal jobban is keres, ha jól csinálja. Mert neki megvan a helye a periódusos-rendszerben. Nem úgy, mint a vizsgákon átvergődő használhatatlan diplomásoknak, akik legrosszabb esetben csak szabadgyökként végzik, miket le kell majd kötni újabb segélyekkel az államnak.

Ez lenne tervezetünk. Tiltakozhatnak és tüntethetnének ellene a hallgatók, de akkor az egyenlő lenne annak a felvállalásával, hogy büdös a munka. Javaslatunkkal inkompatibilis a Fidesz népszavazási kérdése, és ezért mondunk rá nemet, nem azért mert esetleg vörösre festette ajakinkat a kannásbor. Tessék megdobálni citrommal, izé, magyar naranccsal.

„- Foglalt már állást politikai kérdésekben?

- Igen. Egyszer egy napon át nem fogyasztottam szőlőt.” (Woody Allen: Hétalvó)

Ha ilyen tehetséget és szorgalmat pártoló felsőoktatási rendszerünk lenne, ahol csak a rosszabbul teljesítőknek kell fizetniük a diplomáért, akkor hiába is tüntetnének a diákok, ahogy előszeretettel szoktak, ha pusztán a tandíj szó maga felmerül. Kultuszminiszterként kihajolnék egy ablakon, ahogy Horváth Balázs tette a taxisblokádkor, közéjük vágnék egy laposüveget, hogy odafigyeljenek, aztán leüvölteném, hogy:

Aranyapám! Tanulni kéne, nem tüntetni!

Aki a szabadságon kívül mást is vár a szabadságtól, az szolgaságra született. Ezt Alexis de Tocqueville mondta, és vizionált Kancsal-kormányunk magáévá teszi. A teljesítményben hiszünk. Ha kell, mindannyian belehányjuk egy edénybe, fölébe hajolunk és közösen beinhaláljuk. De nem hisszük azt, hogy jó lenne, ha fennmaradna, sőt, konzerválódna ez a mostani túlképzéses, szinte korlátlanul finanszírozott rendszer, ahol mindenki szerezhet diplomát. Mert ez nem jó.

A bejegyzés trackback címe:

https://csucsuka.blog.hu/api/trackback/id/tr57315725

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szánj időt magadra 2008.03.03. 21:04:23

tandij.huthx to http://tandij.hu/ 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kisa 2008.01.29. 08:19:37

nemelső, de a post kurvajóóóóóóóóó!
Sajnos, mindenben egyet kell értenem.

travis 2008.01.29. 11:43:42

"egy cég egyszer így adott fel hirdetést: programozó matematikust keresek, de nem a Gábor Dénes Főiskoláról"

Gigantic Urban Legend! A fórumokról tájékozódás minősített esete. Egyszer egy indexes fórumon volt ez a téma, és a nagyokos BME-sek hőzöngve röhögcséltek, hogy mekkora fos már a GDF, aztán a GDF akkor főigazgatónője beírt ebbe a fórumba, hogy akinek tudomása van erről az esetről, az nevezze meg a lapot, és számát, mivel ennek büntetőjogi következménye kell legyen. Ugyanis az állam elismeri azt a diplomát! A válaszokban aztán csak hebegés következett, hogy háát, én is csak hallottam, meg a haverom mondta, de majd megkeressük. Azóta is keresik.
Nekem GDF diplomám van, 7 éve dolgozom a szakmában, európai szintű fizetésért, és mindenhol helyt álltam. Mert mindenki leszarja ma a munkaerőpiacon, hogy milyen aláírás van a papírodon, az első kérdés: mit tudsz?
Ennyit a pecsét színéről.

"Szarért-húgyért taníttatták."
Ezt a kifejezést rosszul használod. Ez így, a kontextust figyelembevéve azt jelenti, hogy kevés pénzbe került a taníttatása. Míg szerintem te azt akartad írni, hogy nem ért semmit a taníttatása.

Amúgy a javaslatod okos, és megfontolásra méltó!

Kisa 2008.01.29. 12:45:26

hát, travis, lehet, hogy urban legend, miszerint álláshirdetésben ilyesmi megjelent. De azt azért sejted, hogy vannak olyan önéletrajzok, amiket a hr csak addig olvas, amíg el nem ér a diplomát adó intézményhez. Utána kuka...

travis 2008.01.29. 13:30:46

"vannak olyan önéletrajzok, amiket a hr csak addig olvas, amíg el nem ér a diplomát adó intézményhez"

Ez az adott HR-est minősíti, és nem az intézményt. Az igényes HR-es nem a pecsét színéből ítél, hanem az önéletrajz formai minőségéből, és tartalmából. Az alapján behív, és ott dönt.
Pecsétszín alapján szelektálni, nos ehhez még csak HR-esnek sem kell lenni. Erre egy Gizike is bőven megteszi. Ezért lett a HR egy külön szakma az utóbbi időben. És jó jel, hogy a nagyobb cégeknél szinte csak pozitív tapasztalatom van HR terén. Pont leszarják azt, hogy BME vagy GDF, az első kérdés, beszéljen az eddigi munkáiról!

Kisa 2008.01.29. 14:59:34

Aha, behívja mind a 178 pályázót, mi? Gondolod, hogy nincs előszelektálás?

travis 2008.01.29. 15:21:46

Kisa,
Még egyszer mondom, az önéletrajz minősége alapján kiválaszt ötöt, ami nem egyenlő azzal, hogy ránéz a diplomát kibocsátó intézmény nevére.

Kisa 2008.01.29. 15:36:55

Oké, travis, akkor ezt megbeszéltük, amúgy süketek párbeszédje módján.

Ubul 2008.01.29. 15:44:05

CSucsu, igazad van az írásod zsír, de
azért kell igennel szavazni az eltörlés mellett, mert ha nemmel szavazol, ebben az elbaszott formájában lesz a tandíj, míg ha igennel, lesz egy másik úgyis...de talán közelít majd a tiedéhez
uff

bankesz 2008.01.29. 15:50:58

Travis:
hány kibukott BME-s évfolyamtársad volt a GDF-en?

Csucsu: a cikk kiváló....csütörtökön kitalálunk nekem is egy posztot a deliriumkormányban?

Bankesz

travis 2008.01.29. 16:30:00

bankesz,

Egy sem. De a munkáltatók számára ez kurvára irreleváns. Szarnak rá, hogy hány máshonnan kibukott iskolatársad volt. Pont ez a baj, és főleg ez a BME-re jellemző, bár már ahogy hallottam, ott is javuló a tendencia. A mai egyetemistáknak fingjuk nincs a munkaerőpiaci elvárásokról, meg egyáltalán egy vállalati kultúráról. A legtöbbjük azt hiszi, attól hogy ő itt, meg itt végzett, a pad alá fog esni az interjúztató. Hát nem fog!
Én megjártam sok nagy céget (T-Online, Sanoma), és emlékszem egyszer üresedésünk volt. A beérkező CV-ken a hasunkat fogva röhögtünk, annyira igénytelenek voltak. Igen, a BME-seké is. Főleg azok. Föl volt adva a lecke a HR-nek. Aztán kénytelenek voltunk inkább külsőst megbízni a munkával.
Na, ennyire szar a helyzet.

Kisa,
Úgy látom nem erősséged a vita, mert nem látok érveket.

Egyébként pályafutásom során a kollegáim túlnyomó többsége GDF-et végzett, kiváló szakemberek voltak.

Kisa 2008.01.30. 11:00:56

Travis, mi a francot kell érvelni? Beérkezik 178 db pályázat egy állásra. A hr első körben kidobja azokat, amik formailag gázosak. Második körben kidobja azokat, amik nem felelnek meg a kiírásnak. És a harmadikban azokat, ahol a diploma köztudottan nem túl magas szintű tudást takar. És még így is marad neki rengeteg.

travis 2008.01.30. 11:49:58

Kisa,

Második körig igazad van, de oda már csak max 6 ember jut el, máskülönben mi értelme az első 2 körnek. Azokat pedig nem diplomaszín alapján szelektálják, hanem behívják őket interjúra. Mindössze ennyiben tévedsz, a többi úgy működik, ahogy leírtad.

Kisa 2008.01.30. 13:01:56

És akkor még nem beszéltünk arról a körről, amikor túl öreg vagy túl fiatal valaki. Vagy nő, vagy férfi. Sok-kör van. A diplomás kör csak az egyik. Mert azt nem gondolod komolyan, hogy 178 pályázatból 172 formailag vagy feltélekben nem megfelelő. Ezek az összes pályázat max 40 %-át teszik ki.
B@kker, _nem_fiatal_de_pályakezdő_állásákereső_koromban átlag 50 elküldött önéletrajzomból (mindenben megfeleltem a kiírásnak)kb. 3 válasz érkezett, kettő sajnálattal közölte, hogy..., egy meg esetleg behívott. A többiek le se sz@rtak.

travis 2008.01.30. 13:45:18

Ez sajnos így van. Ez olyan dolog, hogy át kell esni rajta, és mindaddig így lesz, amíg a CV-d tele nem lesz jobbnál jobb referenciákkal.
De ezeknek már vajmi kevés köze van a diploma kibocsátójához.

travis 2008.01.30. 13:52:55

"Mert azt nem gondolod komolyan, hogy 178 pályázatból 172 formailag vagy feltélekben nem megfelelő"
Két éve kábé az akkori cégemnél grafikust kerestünk, bejött vagy 40 CV, és két használhatót találtunk benne. Kettőt! Volt olyan, aki tinipornóoldalt jelölt meg referenciának. :OOO, és volt olyan is aki eredetileg pék(!) volt, és hallotta, hogy az internet mostanában "nagyon megy", és szeretné kipróbálni magát.
Jó, mondjuk ezek a szélsőségek. A többség képtelen volt egy használható, működőképes és igényes referenciát bemutatni.
De ez csak a reál vonal, bölcsész diplomával nincs tapasztalatom, nem tudom mennyit ér ma egy ELTE BTK papír. Gondolom Dunát lehet vele rekeszteni. De hát állítólag programozóból is, mégis ritka a jó szakember, mint a fehér holló. Ez itt a gond.

Kisa 2008.01.30. 14:08:44

Hát ez az! travis, hogy referencia nélkül nem vesznek föl, de ha nem vesznek föl, akkor nem lesz referenciád.

És itt jön be egy lehetséges referenciaként a diplomát kibocsátó intézmény.

travis 2008.01.30. 14:53:22

Kisa,
Ez nálam is úgy működött, hogy az első 3 év szívás. Elvállalod a legganébb melót is, hogy legyen mivel föltöltened a CV-det, azután már könnyű. De ha nincs referenciád, hiába van ott a BME, vagy akármelyik más menőnek hitt intézmény neve, kuka! Egy jó referencia többet ér bármilyen diplománál. Ezerszer nagyobb a piaci értéke, mert látják, hogy valahol már helyt álltál.

Kisa 2008.01.30. 15:40:37

Kivéve, travis, ha a munkáltató éppen pont pályakezdőt keres...
Mindegy amúgy, látom, érintett lévén sose foglak tudni meggyőzni arról, hogy van olyan munkáltató, akinél számít, hol szerezted a diplomád. Ne érts félre, nem helyeslem ezt a dolgot, csak éppen tudom, hogy így van. Ahogy van olyan munkáltató is, aki nem foglalkozik 35-ön túl az emberrel. Hidd el, nagyon sokféleképpen szelektálnak egy hr-osztályon. A diploma szerint csak egy ezek közül.

travis 2008.01.30. 16:34:03

Igen, ez esetben számítHAT. De ez nagyon ritka.

Kisa 2008.01.30. 16:40:38

Szerintem nem annyira ritka, a pályakezdők alkalmazása jár bizonyos előnyökkel (start-kártya, sokan beérik alacsonyabb fizuval, rugalmasabbak pl.) És ezzel sokkal többen élnek, mint amennyien az 50 feletti munkavállalók kedvezményeivel. A munkáltatók félnek az "öregektől".

travis 2008.01.30. 17:20:46

Na ja, de a munkáltató tisztában van azzal, hogy az ifjú titán csak rövidtávon éri be kis fizuval. Amint fölszedett egy kis tudást, azonnal továbbáll, és a nagyhalak szekerét tolja dupla pénzért, ahogy én is tettem pár éve. Tehát egy pályakezdő csak rövidtávon kifizetődő, hosszútávon semmiképp sem befektetés. De mindez csak az én, versenyszférában szerzett tapasztalataimat mutatja, másutt nem tudom, mi a helyzet.

Kisa 2008.01.31. 13:58:19

Persze, tudom, hogy vannak a fiataloknak hátrányai is, az én versenyszférás tapasztalatom meg azt mutatja, hogy inkább felvesznek két 20évest, mint egy 40-est.

mesüge 2008.01.31. 15:38:06

Erről csak egy beszélgetés jut eszembe amit a gépteremben hallottam: egy csaj kérdezi a barátnőjétől, hogy "mia a faszom az a numizmatika?mert felvettem etr-en, de fogalmam sincs mi akar lenni. Na mindegy úgyse járok majd be! a kredit meglesz 2-essel." Én nézem a saját etr-em, nagyon fel szerettem volna venni, de már rég betelt az összes hely. gondolom ilyenekkel. Ennyit az ambíciózus szegedi bölcsészhordákról. Nagy egyetemek is tele vannak gogoli holt lelkekkel, nem csak a kis főiskolák.

para-fenomén 2008.01.31. 23:49:37

Igen..én is BTK-s vagyok,ezért csak erről tudok nyilatkozni,no meg persze a bologna rendszer átkairól..Mindent egybevéve a tandíj csak a szarrakás csúcsa,amit ma a felsőoktatás képez..pl a túlképzést már ott elcseszték,hogy egyántalán felvesznek olyan embereket akiknek halványlila fingjuk sincs az adott szakról..csak volt egy nyelvvizsgájuk.Mi ez?Ez nem probléma?Ez nem szánalmas hogy egy úgymond jó egyetemen(PTE) olyan ember másodéves MAGYAR szakon aki idegenszavak szótárában keresi azt hogy: lexikális???Nevetséges..szégyen.És ő lehet hogy nem fog tandíjat fizetni mert bár őt semmi nem érdekli igazán,nincs egy adott témája amiben frankó lenne,de jobb az átlaga mert agyatlanul bemagolt mindent.Én nem.Követ lehet rám vetni mert Balassiról azt jegyeztem meg legjobban hogy a balheréjét vitte le az ágyú..de van témám amiben azt hiszem otthon vagyok és jó vagyok,tudok gondolkodni benne.De nem én fogok mesterképzésre kerülni..de tudod mit,leszarom...mert tudom hogy sajnos "kevés az ember,sok az ember szerű lény".És mivel ennek ellenére kibaszott idealista vagyok,inkább az elveim szerint élek és maradok egy üveg bornál meg Hajnóczinál..abba is hagyom a "pinaverést"(csókoltatom ezúton is Ónagy Zoltán seggét),mert amúgy kedves Csucsu szeretem ahogy írsz,meg amit..de most nincs teljesen igazad..mert nem itt kellene kezdeni a felsőoktatás reformját..bocs,hogy nem voltam túl objektív..csak én ezeket is fontosnak érzem az ügyben..

mesÜge 2008.02.01. 13:19:46

Hm, azért ezen én finomítanék. A Bologna-rendszernek "elvileg" pont az lenne a feladata, hogy értelmet vigyen a felsőoktatásba. Ugye a nagyobb része az egyetemistáknak egyedül a ma már szinte bármiféle munkához kötelező papírért csinálja, és a BA pont erre lenne jó. Szóval várjuk meg mondjuk a 4.-5. MA felvételit, hátha kisül belőle valami.

Ez itt a reklám helye... 2008.02.01. 13:26:37

Ha nem telik tandíjra, vagy csak egyszerűen jól jönne a cash, akkor pályázzatok...

Pályázat:
Az ELTE Bibó István Szakkollégiuma pályázatot hirdet nappali tagozatos egyetemi és főiskolai hallgatók, valamint középiskolai tanulók számára „Mit üzen Bibó István a mának?” címmel.
A pályázat célja, hogy méltó emléket állítson a szakkollégium névadójának, s bemutassa széleskörű munkásságát, illetve rávilágítson napjainkban is érvényes gondolataira.
Pályázni lehet egy 8-10 oldal (kb. 25-30 ezer karakter – egyetemisták és főiskolások kategóriájában), illetve egy 4-6 oldal terjedelmű (középiskolások esetén) dolgozattal. A formai követelmények a következők: 12-es betűméret; 1,5-es sortáv; sorkizárt stílus; hivatkozás a lábjegyzetben.
A pályamunkák beérkezési határideje: 2008. február 29. A határidő után beérkezett dolgozatokat nem áll módunkban elfogadni.

A pályamunkákat elbírálja:

Dr. Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke, az ELTE Bibó István Szakkollégium műhelyvezetője
Dr. Kukorelli István, alkotmánybíró, az ELTE Bibó István Szakkollégium műhelyvezetője
Ifj. Bibó István, a Szakkollégium névadójának fia

Az első három helyezett mindkét kategóriában értékes jutalomban részesül:
Egyetemisták és főiskolások:
I. díj: 50 000,- II. díj: 40 00,- III. díj: 30 000,-

Középiskolások:
I. díj: 30 000,- II. díj: 20 000,- III. díj: 10 000,-

Valamint további értékes könyvjutalmak.

A dolgozatokat lezárt borítékban, jeligével ellátva kérjük leadni személyesen (a szakkollégium portáján), vagy postán. Cím: 1118 Budapest, Ménesi út 12.
A pályázathoz mellékelni kell egy kisebb méretű szintén lezárt borítékban a jeligét, a pályázó nevét, értesítési címét, e-mail címét és telefonszámát, valamint hogy melyik oktatási intézmény hallgatója.
A díjazottakat személyesen (telefonon, postán, vagy e-mailben) értesítjük.
Bármilyen kérdéssel, észrevétellel kapcsolatban a bibopalyazat@gmail.com e-mail címen kaphat tájékoztatást.
Ünnepélyes eredményhirdetés: 2008. március 14-én, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Dísztermében.

para-fenomén 2008.02.01. 14:40:34

Hát igen..elvileg ez a feladata a bologna rendszernek...elvileg..csak ezt rohadtul elbaszták az a baj..Tanszékvezetőnk tárta fel előttünk az igazságot, és mutatott fényt a sötétségben:gőze sincs még senkinek sem arról hogy miként lesz az MA,mert azt még nem tervezték el akkor amikor a rendszert bevezették..és most,amikor ezt meg kellene tenni,láss csodát,kiderült hogy már a tananyag nagy részét leadták a BA-n és most az a kérdés,hogy mi legyen a mesteren??Még azt sem tudják,hogy mi alapján kerül oda be vki..szóval ennyit erről....

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.02.02. 02:23:13

Egyáltalán van ebben az országban valaki, aki a Bologna mellett van?

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.02.02. 02:26:38

Bankesszal amúgy beszéltünk erről csütörtökön, és el jól is mondta a véleményét a Műegyetemről, meg úgy általában ezekről. Remélem hamarosan föltolja az arcát még, és ide is lepötyög valamit abból. Már ha emlékezik még rá, hehe.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.02.02. 02:28:54

"CSucsu, igazad van az írásod zsír, de
azért kell igennel szavazni az eltörlés mellett, mert ha nemmel szavazol, ebben az elbaszott formájában lesz a tandíj, míg ha igennel, lesz egy másik úgyis...de talán közelít majd a tiedéhez
uff"

Ubul! Tudtommal ez ügydöntő népszavazás, tehát ha erre a kérdésre igennel szavaznak az emberek, és érvényes, akkor a kollektív tandíjmentességről kell törvényt hozni. Vagy nem?

Mesüge 2008.02.02. 20:31:18

"Egyáltalán van ebben az országban valaki, aki a Bologna mellett van? "
Csucsu: Ha "I'm standing with Mr. President Bush"-os címkés Lada van (én már láttam) akkor minden lehet.

Mich 2008.02.05. 09:58:57

Jesszus Csucsu! A saját nevemet láttam bőtükkel leírva a cikkedben... Most már akkor én is médiasztár lettem?

(nagyonmorcos) Herr A. 2008.02.07. 12:17:54

hééé héé hé!

Egy koszos államtitkári segnnyaló poszt sem jut nekem?! Nemá. Akkor NEM olvasom tovább a blogod!

B.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.02.08. 00:25:29

Az már rég el van döntve, hogy te olyan csúcsminiszter lennél, mint a Draskovics. :) A hatékonyságért felelő, vagy reformokat, nem is tudom. Könyörtelen lennél, csak a rációban hinnél, és mindig pöfékelnél, mint a Molnár Lajos.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.03.04. 12:12:10

Az ELTÉN annyi 'IGEN' van kiplakátolva, hogy attól még Edgar Allen Poe is abbahagyná a koncepciózus halálra ivást és befizetne egy szivárványos hittantáborba. :))
süti beállítások módosítása