DAS BLOG - Közélet Kultúra Kritika (de Győrffy Miklóst itt ne keressék!)

Csucsu - REFLUX

Csucsu - REFLUX

Amerikai nindzsa

2007. október 15. - csunderlik.péter

Egy igazán jó film ott kezdődik, hogy vannak benne nindzsák. Színes, kefélő nindzsák.

Ezért a hétvégén, annyi szenvedés közt, oly sok viszály után, végre mintha csak hájjal kenegetett volna a TV2. Leadták ugyanis az Amerikai nindzsa – saga első részét, a nagybetűs Nindzsás Filmet, mely az egyetemes emberi kultúrának kanonizált alfája és omegája, de annyira, hogyha hamarabb születik meg, akkor ezt írják aranylemezre és küldik föl a Voyager szondákkal a világűrbe, nem pedig Beethovent, a Beatlest vagy az Újszövetséget.

Eme ismertető megírására talán jómagam vagyok az egyik legautentikusabb személy, lévén már akkor nindzsa akartam lenni, mikor a többi dorogi óvodás legfeljebb csak bányász, vöröskatona, Fekete Laci vagy Nyers Rezső. Hiába, kultúros volt a nagyapám.

Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy ez a nyolcvanas évek végének emblematikus opusza, legalábbis Magyarországon mindenképp - forog a sírjában Szekfű Gyula. Németh Miklós kormánya akkor nyittatta meg a nyugati határt, az egyszeri magyarok pedig menten felkerekedtek, ha nem is Sankt Gallen, de Bécs felé, hogy aztán az igazán üdvözültek visszatérhessenek egy Gorenje hűtővel, de inkább egy Akai képmagnóval, hadd legyen min házilag pörgetni a tarkóvédős NSZK pornókat, valamint a diszkont mennyiségben másolt hangalámondásos amerikai akciófilmeket, mint éppen a Magányos Farkast vagy a fentnevezett Amerikai nindzsát (1986, rendezte: Sam Firstenberg, a géniusz).

Nem véletlen az összekapcsolás. Eredetileg Chuck Norris játszotta volna a címszerepet, de azt végül a gumiarcú Michael Dudikoff kapta meg, ki ezzel azonban oly magasra tette a lécet, hogy Szergej Bubka is gerincét törné, ha át akarná ugrani, ahogy Dudikoff se tudta később megismételni ezt a sikert, belerokkant, és rászokott az alkoholra. Sic transit gloria mundi.

És most következzen is a kedvcsináló, bár már a cím önmagában is oly ínycsiklandozó, akár egy kövér ponty Orly-módra, vagy mintha Pamela Anderson pucsítana előttünk meztelenül, lucskosan. (Női olvasóimnak Demjén Ferenc.)

In medias res.

Fülöp-szigetek, amerikai katonai támaszpont Reagan elnöksége alatt. A Michael Dudikoff alakította Joe Armstrongot (vigyázat, beszélő név!) csak a minap helyezték oda. Mindenki csak új emberként emlegeti. 16 évesen találtak rá egy szigeten amnéziásan, megjárt több nevelőintézetet, végül egy gyilkossági kísérlet után csak két választása maradt: vagy a börtön, vagy a sereg. Csak hogy tudjuk, miféléket engedtünk ide Taszárra! Joe funkcionális analfabéta, végtelenül antiszociális, csak azért játszik pillangókéssel, mert akkor még nem volt aknakereső, de ezt hadd ne részletezzem. Annyira klisé figura, mint Szent István a tízezresen.

Indul egy fegyverszállító konvoj, ahol egy autóban ott ül a támaszpontot irányító ezredesnek a lánya is, aki egy szellemi fogyatékos hisztérikaként van ábrázolva, de azért csinos nő, azt meg kell hagyni.

Ám a konvojt egy útlezárásnál helyi rézbőrű kubikusok támadják meg, kiknek a szállítmányra fáj a foguk. A szinkronban úgy artikulálnak, hogy sokadszori visszanézésre is mindig azt várom, melyik statiszta büfögi ki először, hogy a Pillangó utca következik. A konvojt vezető, keménységében Gergényi Péterre emlékeztető rendőrfőnök már épp megadná magát, ám ekkor a rettenthetetlen Joe a közlegények élére áll, és kis híján már levernék az utcaseprő kinézetű útonállókat, mikor jönnek a rút, gonosz nindzsák. Vezetőjüknek első ránézésre olyan anyajegye van, mint a Cindy Crawfordnak, de közelebbről kitűnik, hogy az csak egy tetovált csillag a szája fölött. Igen, most tessék megkapaszkodni: ő Fekete Csillag, aki két üveg bor után, ferde szemmel nézve enyhén hasonlít Charles Bronsonra.

Fekete Csillag meg egy helyi földesúr, Ortega úrnak az embere, ki mindig fehér öltönyben mászkál, rózsaszín nyakkendővel. Birtokán pedig egy egész olimpiai falu van, egy komplett kiképzőtáborral, ahol fekete, sárga, vörös és keki színű nindzsák gyakorlatoznak, mint valami Magyar Gárda,  supradictus Fekete Csillag, az első profi nindzsa vezetésével, és ők alkotják azt a magánhadsereget, melynek egyetlen feladata, hogy amerikai szállítmányokat raboljon, miket Ortega úr eladhat, hogy aztán az abból vett pénzből bekokszolva hancúrozhasson a hurikkal és Isaurával az idők végezetéig. Gonosz ember ő.

Joe azonban megmenti az ezredes lányát, összejönnek, ám fokozatosan rájön, hogy nemcsak a rendőrfőnök, de maga az apósjelölt ezredes is Ortega puszipajtása. Széllel szemben pisálva harcot indít ellenük, és a kezdeti súrlódások után segítőtársa is akad Curtis Jackson (Steve James) személyében, aki biztos dobogós lenne a Karl Vedörsz (Carl Weathers) utánzatok dél-karolinai versenyen. Legendás kettőjük első és utolsó verekedése, mikor Dudikoff egy vödörrel a fején leveri egy slaggal, hát lefosom a bokám, ha arra gondolok. Nincsenek rá szavak.

Nem akarok lelőni minden poént, nem is lehet, lesz például aljas csapda az anyagellátóban, de különösen ajánlom figyelmetekbe azt a lassított jelenetet, ahol tisztán látható, ahogy a motorral ugrató Dudikoff-dublőr frontálisan megfejeli a kormányt, vagy hogy Joe Armstrong egykori mestere, a Zseniális Teknősre emlékeztető kopasz kertész nem más, mint Kamaszuka a Kincs ami nincsből. No és persze két percenként a karatés filmekből elmaradhatatlan ’piuí’ zenei aláfestő effekt. Fáy Miklós kedvéért jegyzem meg ezt.

De minek is jártatom a szám. Vegyétek és egyétek. Igen, ő itt Fekete Csillag, aztán a többiek:

Kötelező.

És most jövök rá, mennyire tévedtem, mikor fentebb Pamela Andersont citáltam. Nem. Inkább Szikszai Etus, csak az való annyira ínyenceknek, mint az Amerikai nindzsa első része.

Amerikai nindzsa.jpgCsunderlik Filmlexikon a Facebookon

A bejegyzés trackback címe:

https://csucsuka.blog.hu/api/trackback/id/tr14195579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wice 2007.10.15. 08:23:15

nekem _A_ ninja film mindenkeppen a "ninja kommando" (ejtsd: ninja kommandó, igy, j-vel), az volt az elso film, amit videon lattam (nem akai, siemens, kb 15 centi vastag volt, felultoltos). semmire nem emlekszem belole, csak a focimzenere (mindmaig, tokeletesen), meg arra, h az elejen egy rakas feketeruhas faszi elougrik a homok alol a sivatagban, bemutatnak vmi ninja formagyakorlatot, aztan visszaassak magukat a homokba. abban nem vagyok biztos, h a nemet cim megegyezett az eredetivel, az imdb-n pl vmi "harom ninja utazik az idoben" tipusu tortenet jon fel a "ninja commando" keresesre, pedig abban semmifele idoutazas nem volt. ugyhogy orommel vennem, ha vki, akinek beugrik, h miez, igy a kezdo kepsorok alapjan, felvilagositana.

Steve the Great 2007.10.15. 09:17:53

00.35 körül érdemes megfigyelni a remek táblaüvegből készült szélvédőt... :o

rettentó 2007.10.15. 10:16:16

A nindzsa színre lép c. opuszt se felejtsük, amit moziban láttam 1987-ben. Főszerepben maga Árpád vezér, azaz Franco Nero!!! (jobb Chuck Norris-pótló, mert... szakállas :-))

rettentó 2007.10.15. 10:33:27

Egyébként nagyon jól írsz. Vigyázz, olvasni foglak!!!

ludwig 2007.10.15. 10:51:59

wice 2007.10.15. 08:23:15

áéíóú
öőóű
stb.

travis 2007.10.15. 10:54:27

Néztem szombat éjszaka!!!!!
Az első film, amit videón láttam, 8 éves koromban. Kitörölhetetlen emlék, mondhatni szocializációs lépcsőfok az én generációmnak.

wice, én láttam a Ninja Commandót, de én is csak az elejére emlékszem, meg arra, hogy volt benne kék színű ninja, akinek fekete sállal volt eltakarva az arca.
Csucsukám, megérett egy post Sho Kosugi-ról is, ne mondd, hogy nem ismered. Sorolom:
-A ninja színre lép (gyerekkori kedvenc, bajszos fehér ninjával: Franco Nero)
-A ninja hatalma (Firstenberg)
-A ninja bosszúja (Firstenberg)
-A ninja imája a halálért (vas(!) ninja)
Ebből 3 anno megjelent a rostává lőtt Fenyő János Vico-jánál, eredeti sárga videokazettán. Istenem, de szép országban is élünk!

Perszonnál kedvenc Bruce Lee Nagyfőnök-je mellett, az Öt Ninja Elem című kordokumentum. Hóvégén jön DVD-n: www.xpress.hu/dvd/film.asp?FILMAZ=7445

wice 2007.10.15. 11:03:04

ludwig: koszonom, maradok ekezettelen. ha zavar, lepd at.

Hendrick · http://megbolydult-hollandi.blogspot.com 2007.10.15. 11:46:00

Goethe Faustja, Dante pokla mellett az 'Amerikai nindzsa' a nyugati kultúra klasszikusai közé tartozik. Egy magasabb kor szelleme.

És hogy hogy eddig nem vettem észre a finom utalásokat benne...'az új ember' szóval Szent Pál és a Szovjetunió után a kapitalista világ is kidolgozta a saját új emberét, akiben egyesül a keleti és a nyugati kultúra!
Köszönöm a leckét Csucsu!
:)

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2007.10.20. 16:25:17

Tavaly októberben a TV2 leadta a Nindzsa színre lépet, pazar. Kár, hogy akkor még nem írogattam filmismertetőket. Amúgy ma este Amerikai nindzsa 2. - A leszámolás! kötelező;)

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2007.10.20. 16:26:08

Tavaly októberben a TV2 leadta a Nindzsa színre lépet, pazar. Kár, hogy akkor még nem írogattam filmismertetőket. Amúgy ma este Amerikai nindzsa 2. - A leszámolás! kötelező;)

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2007.10.27. 05:58:43

kihagytad fekete csillag alttomos, ninjához nem méltó fegyverét, a kezére szerelt ötcsövű sorozatlővőt:))))

Hendrick 2007.10.29. 21:07:40

Nem vagy te egy kicsit idealista a nindzsákkal szemben, Bombadil? :)

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2007.10.30. 06:27:43

A filmben is megmondták, hogy a nindzsicu, az a gyilkolás művészete. Szamurájokhoz valóban méltatlan lenne, de egy nindzsához...hmmm...érdekes kérdés. Elvileg a nindzsák ilyen gonosz orgyilkosok, asszem. De lehet, hogy csak rossz a piárjuk.

Avening Eagle 2007.12.03. 01:29:08

A Ninja kommandó címe eredetiben:

Ninja in the Dragon's Den

1982

Corey Huen rendezte

Hatalmas film, Öt ninja elem után a legjobb ninjás film. A Hong Kong Cinema kiadónál (angliai cég) megjelent DVD-n csomó extrával meg mindennel
süti beállítások módosítása